A szigetek, szórványok, zárványok az erdélyi és bánsági magyar szórványlét bemutatására, a túlélési esélyek tudatosítására vállalkozott a kolozsvári Korunk folyóirat legújabb, márciusi száma.
2015. március 03., 12:252015. március 03., 12:25
A lapszám szerves továbbgondolása a tavaly júniusban egyszer már felvetett kérdéseknek. A Magyarok a szétszórtságban alcímű szám a témakör észak-amerikai és nyugat-európai megközelítéseit is számba veszi, a civil társadalmi önszerveződések és intézményépítési tapasztalatok bemutatására törekszik.
„Aki olvasta az amerikai szétszórtságból hazanéző, majd hazatemetkező Cseh Tibor szellemi hagyatékát bemutató írást, az nem lepődik meg ezen a címválasztáson, és arra számíthat, hogy a közvetlenül 1989 előtti és utáni Kárpát-medencei magyar emigráció eseménytörténetével találkozhat Cseh Tibornak az 1989 táján megfogalmazott felismerése alapján: »Mostantól kezdve az utak nem Nyugat felé vezetnek, hanem hazafelé«” – olvasható a lapszám ismertetőjében.
A szerzők között vannak az Amerikai Magyar Baráti Közösség (negyven évvel ezelőtti) alapítói és mai vezetői (Éltető J. Lajos történész, Ludányi András politológus-történész, Kovalszki Péter orvos, szerkesztő, diaszpórakutató), Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció egyik alapítója, a Kárpát-medencei történelmi nemzeti közösségek emberi jogainak szorgalmazója és az MTA külső tagja, Sárközy Mátyás író.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!