Két előadással és meghitt rendezvénnyel ünnepelték meg a kolozsvári Puck Bábszínházban az intézmény fennállásának hatvanötödik évfordulóját.
2015. február 08., 19:462015. február 08., 19:46
Ebből az alkalomból a romániai bábozás két meghatározó személyisége, Kovács Ildikó és Mona Marian rendező alakját barátaik, kollégáik, színházi szakemberek idézték fel. A Puck Bábszínház kapuit 1950. február 5-én egy bábokra átírt Lev Toltsztoj-művel nyitották meg.
A bábszínházban a kezdetektől fogva két társulat, a román és a magyar játszott, a színre vitt darabok jelentős részét mindkét nyelven bemutatták. Az intézmény magyar tagozatán az évtizedek során olyan felejthetetlen művészek alkottak, mint Kovács Ildikó és Pályi János rendező, Botár Edit festőművész, aki sokáig az előadások díszleteiért felelt, a bábszínészek közül Péter János, Koblicska Kálmán, Sigmond Júlia, Balló Zoltán.
A művészi intézmények eredményességét nem biztos, hogy számokban és adatokban szerencsés mérni. Sokkal fontosabb, milyen értékeket hoznak létre, és mi marad meg belőlük az utókor emlékezetében. A 2008-ban elhunyt Kovács Ildikó bábrendező igencsak magasra tette a mércét: autodidakta módon több művészeti ágba beleásta magát, munkabírása legendás volt kollégái körében.
A bábszínház volt igazgatója, Mona Marian, akire szintén megemlékeztek, túl keveset élt ahhoz, hogy művészete teljes mértékben kiteljesedjen. A tanár-rendező, aki a magyar színházban is több darabot színre vitt, 2013 őszén mindössze 52 esztendősen hunyt el.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!