2010. január 29., 10:412010. január 29., 10:41
A fiatal erdélyi írókat tömörítő helyőrség több mint negyven szerzőt indított el a pályán – nagyrészt első köteteket adott ki. Orbán János Dénes, a Helyőrség egyik alapítója elmondta, a péntektől vasárnapig tartó ünnepre igyekeztek izgalmas programot összeállítani, és bár lehetetlen volt úgy időzíteni, hogy a csoport valamennyi szerzője el tudjon jönni, a „kemény mag” ott lesz és szerepel a rendezvényen. A többnyire a Bulgakov kávéházban zajló rendezvényt Szőcs Géza, François Bréda és Orbán János Dénes nyitja meg.
A három nap alatt négy „helyőr” – Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Király Zoltán, György Attila – könyvei kerülnek bemutatásra, de ismertetik Bakos Zoltán könyvét is, aki nem tartozik a csoporthoz, „A helyes asszonytartás című könyv témájának pikantériája miatt hívtuk meg a szerzőt” – magyarázta Orbán János Dénes. A közönség szombaton Breuer-Orbán Károly sportolóval is találkozhat, aki már több ízben teljesítette az úgynevezett vasemberpróba dupláját – azaz 7,6 km úszás és 360 km biciklizés után lefutotta a dupla maratoni távot –, de Murányi Tóni is zenél majd, ezúttal zenekara nélkül.
Kérdésünkre, hogy hogyan értékelné a Helyőrség másfél évtizedes munkáját, Orbán János Dénes elmondta, nemcsak szerinte, hanem irodalomtörténészek szerint is mérföldkövet jelentett az Előretolt Helyőrség megalakulása, amely egybegyűjtötte a szabad gondolkodású fiatal írókat, és az a „szexuális forradalom”, amelyet az irodalomban elindítottak, Magyarországra is átterjedt. „Elégedett vagyok, csak azt sajnálom, hogy nem állt rendelkezésre több pénz, hiszen sokkal több könyvet kiadhattunk volna, és így talán több alkotó megmarad a pályán. Sokan hátat fordítottak az irodalomnak, mert belátták, hogy nem tudnak megélni belőle, és ha nyolc órát dolgozol valami más területen, utána már nagyon nehéz leülni verset írni” – mondta Orbán.
A legközelebbi tervekről az író-kocsmatulajdonos elmondta: még ebben az évben, a tervek szerint őszszel „felturbózzák” a Helyőrség honlapját, melyet a tagok a 2000-ben, anyagi okokból megszűnt nyomtatott folyóirat helyett aktiváltak 2006-ban. „A honlap jelenleg is működik, de azt szeretnénk, ha naponta frissíthetnénk, egy irodalmi vitafórumot hoznánk létre itt” – magyarázta Orbán János Dénes.
Hozzátette, egy antológiát is kiadnának, melyet már a 10 éves jubileumra terveztek, azonban anyagi fedezet hiányában ez elmaradt, hiszen hatvan kötetről és több mint negyven szerzőről van szó. „A 20. születésnapot a Szaharában szeretnénk megünnepelni, a névadónk, Rejtő Jenő regényének helyszínei közül az egyiken, leginkább Marokkóban szeretném megszervezni. Szeretném a szerzőket teveháton látni” – tette hozzá OJD.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.