Fotó: Szentes Zágon
2007. december 10., 00:002007. december 10., 00:00
A meglepetést az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) készítette elõ a Communitas Alapítvány segítségével, és hogy hiba ne csússzon a tervbe, az ünnepelt családját is beavatták. Az alaposan elõkészített „forgatókönyv\" szerint az író felesége, Fodor Nagy Éva festõmûvész csendes, szûk családi körben elköltendõ vacsorára invitálta Fodor Sándort, hogy egy pohár borral koccintsanak a születésnapján. Ám a Toldi vendéglõbe szombaton este belépõ írót családtagjain kívül mosolygó barátai és tisztelõi fogták körbe, egy pohár helyett pedig hetven emelkedett a magasba a köszöntésére. A vendégsereg már egy órával az ünnepelt érkezése elõtt helyet foglalt a megterített asztaloknál, hogy aztán a belépésekor felkapcsolt izzók fényében, állva és tapssal köszönthesse Fodor Sándort. Az est házigazdája, Orbán János Dénes költõ, az E-MIL elnöke köszöntötte nyolcvanadik születésnapján – amint mondta, „az emberélet felénél\" – az ünnepeltet, kívánva, hogy még sok kerek születésnapon gratulálhassanak neki barátai. Szép Gyula, az RMDSZ mûvelõdési ügyvezetõ alelnöke emléklapot nyújtott át az írónak. Fodor Sándor anekdotával köszönte meg az egybegyûltek kedvességét. Ötvennégy évvel ezelõtt hasonló, Kós Károlyt köszöntõ ünnepségen vett részt fiatal íróként. „Már három novellámat közölték akkor a lapok, sokkal nagyobb író voltam tehát, mint most\" – emlékezett a régmúlt estre, amely egy idõ után nótázásba fordult át, amiben az író volt a hangadó. Tamás Gáspár író, színházigazgató egy idõ után így figyelmeztette a nekibuzdult írót: „Fodor, nagyobb a hangod, mint a jelentõséged!\" Saját születésnapi ünnepségén Fodor Sándor elmondta, élete és írói pályája során mindig igyekezett szem elõtt tartani ezt a mondatot. Bár megterített fõasztalig alig pár lépés volt a távolság, a gratulálók, jókívánságokat és virágcsokrokat átnyújtók miatt hosszú idõbe telt, míg az író helyet foglalhatott. Pohárköszöntõjében azt mondta, legnagyobb öröm számára, hogy láthatja, sokan vannak az irodalmi berkekbõl és azon kívül is, akik szeretettel gondolnak rá. Ám az öröm akkor látszott igazán a nyolcvanéves író arcán, amikor végigtekintett az asztalnál helyet foglaló unokáin – miközben a Tarisznyás Együttes elhúzta kedves nótáját, a Deres már a határt.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.