2012. december 18., 07:452012. december 18., 07:45
Ma az Ezredik éjszaka című mesejáték, szerdán az M Studio mozgásszínház A per című előadása, csütörtökön László Miklós Illatszertár című darabja – amely a színház tavalyi szilveszteri produkciója volt –, pénteken Mátray László Egy őrült naplója című egyéni műsora, szombaton a nagy sikerű Tesztoszteron című előadás, vasárnap pedig a Cimborák Bábszínház Betlehem című karácsonyi angyaljátéka várja a nézőket. A Betlehem december 24-én, hétfőn este is műsorra kerül, ekkor angyalváró játszóház előzi meg. Az érdeklődők Ábel-bérlet is válthatnak, amely öt belépést biztosít a Tamási Áron Színház és az M Studio előadásaira, és mivel nem névre szól, egyszerre több személy is használhatja.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.