
Fotó: A szerző felvétele
2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00
Az igehirdetés után a helybeli fiatalok énekes-verses összeállítással emlékeztek a költőre, majd Pelok Gabriella tanárnő a bibliás Aranyról szólt. Az ünneplők ezt követően a református templom melletti szoborparkba vonultak, ahol az egyházi és világi elöljárók, az Arany Jánosról elnevezett művelődési egyesület, I–VIII. osztályos iskola és főgimnázium képviselői, valamint több civil szervezet tagjai helyezték el koszorúikat a költő szobránál.
Az ünnepség az Arany János egykori szülőháza helyén álló épületnél folytatódott. Ide érkezett meg Kósa Lajos debreceni polgármester, a rendezvény fővédnöke, miközben Török László szalontai városvezető megtette a legfontosabb bejelentést. „A bogárhátú ház helyén már a negyedik épület áll, és ezt visszaalakítjuk olyanná, amilyen Arany János idejében lehetett. Jelöljük ki most az átadás időpontjának október 22-ét, a költő halálának évfordulóját” – mondta Török. Az átépítés műszaki terveit már készíti az önkormányzat, a költségeket saját forrásokból és a debreceniek segítségével fedeznék – mondta el a polgármester a Krónikának az ünnepség után. A szülőház és a helyére épült házak történetét Dánielisz Endre helytörténész ismertette. Mint elmondta, az eredeti épület az úgynevezett Bajó-tűzben égett le, amikor Arany János hatéves gyermek volt. A költő már a jegyzőlakban élt, amikor az 1847-es, úgynevezett Kalári tűzvész a város négyötödét elpusztította, akkor égett le a szülőház helyén épült ház. „A harmadik épületet már lebontották, és akkor építették azt a házat, amely mellett most állunk” – foglalta össze Dánielisz Endre.
„Fontos, hogy a gyermekeknek ne csak tankönyvízű tudásuk legyen a nemzet szellemóriásairól, hanem emlékhelyeken is találkozhassanak a szellemiségükkel. Egy közösség a saját erejére támaszkodva a múltnak emel emléket, de a jövő felé fordul” – jelentette ki Kósa Lajos, hozzátéve, hogy a debreceni Wass Albert-emlékmű előkészületeihez hasonlóan gyűjtést kezdeményeznek azok között, akik fontosnak tartják Arany János emlékét ápolni. „Meggyőződésem, hogy ugyanakkora összeget sikerül így összegyűjtenünk, mintha az önkormányzati pénzből utalnánk át, s így az emberek inkább magukénak érzik majd az átalakított házat” – mondta a cívisváros polgármestere.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.