
Fotó: Tokos zenekar/Facebook
Meghívott előadókkal tartja hagyományos újévi koncertjét Kolozsváron a Tokos zenekar január 12-én a Diákművelődési Házban, január 13-án pedig disznótoros mulatságra várják az érdeklődőket Válaszútra – közölte Facebook-oldalán a zenekar.
2024. január 04., 17:322024. január 04., 17:32
„Köszöntsük együtt az újévet muzsikával, énekekkel és tánccal!
Meghívott előadóink: Berecz István, a Debreceni Népi Együttes, valamint méhkeréki táncosok. A koncertet követően egy évindító mulatságra várunk mindenkit” – szerepel az együttes felhívásában. Jegyek: https://eventbook.ro/.../bilete-tokos-zenekar-ujevi-koncert linken érhetőek el.
– szerepel a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány felhívásában. Az eseményre a Disznótoros mulatság a Tokos zenekarral című Facebook-eseménynél lehet jelentkezni. Amint a zenekar honlapján olvasható, a Tokos zenekar 2010-ben alakult, amikor a második virágkorát élő kolozsvári táncházmozgalom hatására öt kolozsvári zeneakadémiai hallgató együttest alapított. „Így kezdődött a történetünk. Célunk elsősorban a helyi diákság szórakoztatása volt, főként táncházakban és kocsmákban, kávézókban léptünk fel.
2014 jelentette a nagy fordulópontot a zenekar életében, amikor jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőre, ahol saját kategóriájukban első helyezést értek el. A zenekar azóta is markánsan meghatározó együttese az erdélyi népzenei palettának.

Ritkán játszott művek is elhangzanak a Kolozsvári Magyar Opera Zenei utazás Velencétől Szentpétervárig című, újesztendei produkciójában. Szintén évköszöntő koncertet kínál közönségének a Tokos zenekar.

A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor révén Kárpát-medence-szerte ismertté vált Tokos zenekar az erdélyi zenés mulatságok közkedvelt fellépője. A fiúk a magyar népzene széles körű ismertetését missziójuknak tartják. De lássuk, kik is ők a reflektorfényeken túl, és honnan hozzák a népzene szeretetét!
Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?
Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
szóljon hozzá!