Hirdetés

Újabb díjzápor hazai alkotóra

Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost? című filmje nyerte el a Transilvania fesztivál nagydíját Román film nyerte el szombaton este Kolozsváron az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját. Corneliu Porumboiu (képünkön jobbra) A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt?) című moziját idén Cannes-ban is kitüntették. A legjobb rendezésért járó díjat Pálfi György magyar filmrendezőnek ítélte a nemzetközi zsűri, a Taxidermia című alkotásáért. A fesztivált vasárnap este a francia Tony Gatlif Transylvanie című, részben Erdélyben forgatott filmjének vetítése zárta.

2006. június 12., 00:002006. június 12., 00:00

Megismétlődött a tavalyi forgatókönyv: a cannes-i fesztiválon sikerrel szereplő román alkotás söpörte be a legtöbb elismerést a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon is. Míg tavaly a cannes-i Egy bizonyos tekintet kategóriában díjazott Lãzãrescu úr haláláért vehetett át öt díjat Kolozsváron Cristi Puiu rendező, idén Corneliu Porumboiura – a cannes-i Aranykamera díjas alkotóra – záporozott a díjeső. Az A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt?) című film a fesztivál nyitófilmje volt, és mintegy ezren tekintették meg. Hatalmas sikert aratott, így már kezdettől a levegőben lógott a lehetőség – ez a komédia viszi el majd a nagydíjat vagy legalábbis a közönség kedvencének járó kitüntetést. Mindkét feltevés beigazolódott, így a nyolcvankilences forradalomról friss hangon, szellemesen beszélő alkotás a fesztivál végére is a középpontban maradt. Az A fost sau n-a fost? szereplői egy tévéműsor keretében vitatják meg, hogy a városukban valóban megtörtént-e a forradalom, a perdöntő kérdés pedig úgy fogalmazódik meg: a Ceauºescu-házaspár menekülése előtt, illetve után vonultak az utcára az emberek?
A legjobb rendezőnek járó díjat Pálfi Györgynek ítélte a zsűri, a Taxidermia alkotója azonban családi okok miatt nem vehette át személyesen a kitüntetést. A fesztivál második legrangosabb díjának átadását a gálán nagy kavarodás előzte meg. A műsorvezető ugyanis elsiette a dolgokat, mivel egy másik film, a Viva Zapatero! méltatása után szólította színpadra a magyar rendezőnek szánt díjat átvenni készülő Udo Kier német filmszínészt. Radu Mihãileanu rendező – a zsűri egyik tagja – pedig kénytelen volt kijelenteni: a legjobb rendező díját még ezután hirdetik ki... Udo Kier így csak a második alkalommal mondhatta el méltatását: Pálfi filmjét szép és őrült filmnek nevezte. A gyors ütemben zajló gálát – amelyen a külföldi díjazottak többsége nem jelent meg személyesen – a Fanfara Ciocârlia koncertje zárta, amelyet a világhírű moldvai rezesbanda első romániai koncertjeként harangoztak be a szervezők.
A hétvége fénypontját egyébként – ami a közönséget illeti – nem a díjkiosztó jelentette. Telt házzal vetítették például a szabadtérre tervezett, végül a hideg idő miatt a Köztársaság moziba menekített A rossz ízlés éjszakája című összeállítást. Jan Verheyen és Jan Doense válogatásában a filmtörténet legpocsékabb filmjeinek leghajmeresztőbb jelenetein ájuldozhatott a közönség – olyan rendezők agyrémein, akik vagy a hősnő elképesztő méretű kebleire alapozták a soha meg nem érkező sikert, vagy olyanokén, akik félkarú, féllábú szereplőkkel forgattak kung-fu-filmet.
A bizarr ínyencség azonban nem jelentett kivételt – ezen a hétvégén is zsúfolásig teltek a mozitermek. Ígéretes szinopszissal szerepelt a műsorfüzetben az En attendant le deluge (Utánunk az özönvíz) című film: Damien Odoul moziját úgy jellemezve, hogy nagyjából ilyen lett volna, ha Bunuel a Monty Python csapattal forgat filmet. A nagyon száraz humorú mozi lassú kibontakozását azonban nagyon sokan nem várták végig, így a vetítést követő beszélgetésen a rendező eléggé idegesen válaszolt a feltett kérdésekre. Türelempróbáló volt a Drawing Restraint 9, Matthew Barney és Björk közös alkotása is, amely a film és a performansz találkozásából született. A vájtfülűeknek címzett alkotás a két művész találkozását jeleníti meg egy bálnavadászhajón, a személyes mitológiájuknak megfelelő ceremóniákkal.
Közönségsikerre is számot tartó film a Hajdu Szabolcsé: a Fehér tenyérre nagyon sokan voltak kíváncsiak a TIFF-en. Az önéletrajzi, valamint a rendező öccsének élettörténetét feldolgozó mozi vetítését követő közönségtalálkozón jelen volt a két román szereplő is, Gheorghe Dinicã és Oana Pellea. A román filmművészet neves személyiségei elismeréssel adóztak a fiatal magyar rendező tehetségének. Oana Pellea nevetve jegyezte meg, hogy tanult tőle, ami „ebben az életkorban már elég nehéz...”


Verespatak mellett kötelezte el magát Vanessa Redgrave
Eugen Davidnak, a verespataki aranykitermelés ellen harcoló Alburnus Maior szervezet elnökének ajánlotta fel életműdíját szombaton este a brit filmsztár, Vanessa Redgrave (képünkön balra). A színésznőt A láz című, 2004-ben készült filmben láthatta a TIFF közönsége, a fogyasztói társadalom kritikáját nyújtó mozit saját fia, Carlo Gabriel Nero rendezte. A nézők szociális érzékenységére apelláló film tulajdonképpen Vanessa Redgrave-ről szól, aki a kolozsvári fesztiválon is bizonyította cselekvéskészségét. Több ízben találkozott helyi környezetvédőkkel, akik a film vetítése előtt „Mentsétek meg Verespatakot” feliratú pólót adtak át neki – a fesztivál főtámogatója ugyanis az aranybánya létesítését célzó Gabriel Resources vállalat. A díjkiosztáson egyébként jelen volt a vállalat képviselője is, aki a Let’s Go Digital! filmes műhely legjobb filmjéért járó díjat adta át. John Ashton, a Gabriel Resources környezetvédelemért felelős alelnöke (képünkön jobbra) a gálán a vállalatot reklámozó „zöld” pólóban jelent meg. A versengés később folytatódott a Let’s Go Digital! ifjú filmeseinek feje fölött: a vállalat díjára Vanessa Redgrave licitált rá, aki a fiatalokat a British Council rövidfilmfesztiváljára hívta meg.


Az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál díjai
Legjobb film: A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt?) – Corneliu Porumboiu
Legjobb rendezés: Pálfi György – Taxidermia
Legjobb alakítás: David Dencik – Soap (Szappan)
Legjobb kép: Tariel Meliava – 13 Tzameti
Különdíj: Sabina Guzzanti – Viva Zapatero!;
Marwan Hamed – Omaret Yacoubian
Fipresci díj: Gela Babluani – 13 Tzameti
Közönségdíj: Corneliu Porumboiu – A fost sau n-a fost?
Re:publik díj: Manuel Peña – La Canción de Fémerlin (Fémerlin éneke)
Kiváló művész díja: ªtefan Iordache
Életműdíj: Vanessa Redgrave
Legjobb forgatókönyv: Augustin Cupºa és Dan Mihu
A Román Filmnapok díja: Cristian Nemescu – Marilena de la P7 (Marilena a P7-ből), Corneliu Porumboiu – A fost sau n-a fost?
A Let’s Go Digital! műhely legjobb filmje: Question&Question
– Adela Giurgiu, Vlad Cideriu, Radu Þigãnaº
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés