
Fotó: Facebook/kmiszerzobar
Kihirdette a KMI 12 program második évadának szerzőlistáját a Petőfi Kulturális Ügynökség; a program célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kiválasztott tizenkét kortárs magyar költő és író műveit, valamint növelje a szerzők ismertségét.
2022. február 10., 16:312022. február 10., 16:31
A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának (PKÜ KMI) küldetése a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás népszerűsítése határon innen és túl. A PKÜ kiemelt figyelmet szentel a KMI12 programnak, amely 2020-ban indult, és a pandémia miatt az első évad 2021 végéig tartott – emlékeztet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az ügynökség.
Az első évad alkotói Bék Timur, Bene Zoltán, Iancu Laura, Kürti László, Lövétei Lázár László, Majoros Sándor, Marcsák Gergely, Nagy Lea, Regős Mátyás, Szálinger Balázs, Száraz Miklós György és Zsille Gábor voltak.
A kiválasztás során az ügynökség számos szempontot figyelembe vesz: „Hosszas mérlegelés előzi meg a végleges névsor kialakítását. A kiindulási alaptermészetesen az irodalmi minőség. A program jellegéből és céljából adódóan pedig az, hogy olyan alkotók is a reflektorfénybe kerülhessenek, akiket eddig valamilyen okból elkerült, holott a teljesítményük alapján megérdemelnék.
– idézi a közlemény Szentmártoni János programigazgatót
Mint hangsúlyozták, a PKÜ számos formában hívja fel a figyelmet a kiválasztott tizenkét alkotó munkásságára és általuk a kortárs magyar szépirodalom sokszínűségére. Az alkotók számára rendszeresen szerveznek író-olvasó találkozókat, fellépéseket irodalmi fesztiválokra, könyves és más kulturális rendezvényekre:
de bemutatkoztak a zentai Mementó Fesztiválon, a sárospataki központú I. Rimay Költészeti Fesztiválon, továbbá Kapolcson, a Művészetek Völgyében és az Ördögkatlanon is.
A világjárvány és a lezárások miatt sok program a virtuális térben valósult meg, így Nagy Lea például online vett részt a kolumbiai Medellín nemzetközi költészeti fesztiválján.
A kiválasztott szerzők a jövő olvasóinak nevelése érdekében rendszeresen találkoznak középiskolásokkal is: az ügynökség idén összeállít egy középiskolai oktatásban használható oktatási segédanyagot és szöveggyűjteményt, illetve rendhagyó irodalomórákat szervez hazai és határon túli magyar iskolákban.
A KMI 12 szerzőiről személyes hangvételű portréfilmek, műveikből versmegzenésítések, versfilmek és videoklipek is készülnek: a költők verseiből a Keleti András és Kohánszky Roy fémjelezte Eleven Költők Társasága zenei-filmes alkotóműhely készít popzenei műveket. A prózaírók novelláiból több hangoskönyv is született, és a program tizenkét résztvevőjének műveiből egy reprezentatív antológiát adott ki a Petőfi Kulturális Ügynökség Bennem a többi címmel – áll a közleményben.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!