
Nemes Jeles László Saul fia című, Cannes-ban díjazott alkotását – amelyben Molnár Levente kolozsvári színész alakítja az egyik főszerepet – és Alexander Nanau román–magyar–német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmjét is jelölték a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé – olvasható az Európai Parlament (EP) közleményében.
2015. július 06., 19:372015. július 06., 19:37
A Lux-díjjal az EP minden évben az általa legjobbnak ítélt európai filmet tünteti ki, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik.
A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve az, hogy az alkotások segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.
A 10 filmből álló jelöltlistát a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A tízes listát július végén háromra szűkíti az Európai Parlament, a győztesről később döntenek.
A 2015-ös Lux-díj jelöltjei között van továbbá brit, spanyol, francia, valamint izlandi–dán, olasz–amerikai–német–francia–katari, bolgár–görög és horvát–szlovén–szerb koprodukcióban készült film is. A Lux-díj az idén különös hangsúlyt fektet a fiatal rendezők munkájának kiemelésére.
Öt elsőfilmes fiatal rendező – Jonas Carpignano, Deniz Gamze Ergüven, Nemes Jeles László, Kristina Grozeva és Petar Valchanov – filmje került a tíz közé. Szintén fiatal rendező munkája a Totó és nővérei és a Kosok (Grímur Hákonarson alkotása) is.
A 2014-es Lux-díj filmjeinek közönségdíjasát is bejelentették vasárnap este. A legtöbb közönségszavazatot a tavalyi jelöltek közül Rok Bicek Osztályellenség című filmje kapta.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!