
Fotó: TIFF/Marius Mariș
Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája lett a közönség kedvence az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 15. és 21. között tartottak a Szabadka melletti Palicson.
2017. július 24., 10:522017. július 24., 10:52
A vágóhídon játszódó, különleges szerelmi történet - amely a fesztivál nyitófilmje volt - a szervezők tájékoztatása szerint nagyon megérintette a közönséget, amely az interneten és a helyszínen található szavazólapokon adhatta le a voksát a rendezvény leginkább kedvelt alkotására.
A második helyen Sergio Castellitto olasz rendező Fortunata című alkotása végzett, míg a közönség véleménye szerint
A filmmustrán a magyar filmek válogatásában bemutatták a közönségnek Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpádnak A martfűi rém című játékfilmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt, Muhi András Pires dokumentumfilmjét, a Magyar csapat - „... még 50 perc...” című alkotást, valamint a vajdasági színészekkel, és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című drámát.
A film az athéni olimpiai faluban játszódik, tíz évvel a sportesemény után. A felnőtté válást bemutató műben egy kamaszokból álló csapat a romok között megrendezi a saját, furcsa és időnként kegyetlen olimpiai játékát. Az indoklás szerint Szofia Ekszarkhu filmjét azért díjazták, mert reálisan mutatja be a fiatalok életét egy széteső világban.
A film a Parkhoz hasonlóan egy felnövéstörténet, de ez egy család kapcsolatain keresztül mutatja be a főszereplő kamaszlány lélekfejlődését. A zsűri különdíját a figyelmes és jól építkező narratíváért Igor Bezinovic horvát rendező Kratki izlet (Rövid kirándulás) című filmjének ítélték oda.
A mustrán tizenegy kategóriájában mintegy nyolcvan filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt. A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeztek.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!