A tapasztaltabb újságírók mellé a kiadó néhány fiatal, pályakezdőt is alkalmazott.
Az Albert András és Petroczky Géza tulajdonában lévő Vásárhelyi Hírlapot az első héten 25 ezer példányban, ingyen terjesztik, szeptember 10-étől pedig ötezerre csökkentik az eladásra kínált lapok számát. A két székelyudvarhelyi vállalkozó az elmúlt években Hargita megye két régiójában indított napilapot: az Udvarhelyi Híradót és a Csíki Hírlapot. A tulajdonosok remélik, hogy a székelyudvarhelyi és csíkszeredai „recept” beválik, és a marosvásárhelyi lap is tekintélyes helyet vív ki magának a térség sajtópiacán.
A lap politikai irányvonalát és kiegyensúlyozottságát illetően Farczádi Attila a Krónikának elmondta, a befektetők anyagi háttere megengedi, hogy „ne szoruljanak egyetlen párt vagy politikus támogatására sem”. „Bárhol dolgoztam, mindig a kiegyensúlyozottság híve voltam. Nem mi fogjuk megírni, hogy ki a jó és ki a rossz, ezt majd az olvasóink döntik el. Attól sem kell tartani, hogy az RMDSZ-t ha kell, ha nem, dicsérjük” – nyilatkozta lapunknak Farczádi Attila. Az új napilap főszerkesztője cáfolta azokat a híreszteléseket is, miszerint a három hírlapot birtokoló cég Verestóy Attila tulajdonában lenne.
„Annak idején én is ezt hallottam, és utánaérdeklődtem a cégvezetőknél. Ha nem így lenne, el sem fogadtam volna a főszerkesztői állást” – tette hozzá Farczádi Attila, aki a héten lemondott a szintén marosvásárhelyi Központ című hetilap vezetéséről.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.