2009. november 05., 09:522009. november 05., 09:52
Az első lapszám Arany János Vojtina ars poétikája című versével kezdődik, a beköszönő sorokban pedig ezt olvashatjuk: „Szokatlan bár, de korántsem véletlen, hogy Arany János intelmeit, a Vojtina ars poétikáját helyeztük a folyóirat élére. Azt jelzi az idejét nem múló költői hitvallás, hogy folyóiratunk klasszikus értékeinket tekinti mércének, irányadónak.
Ezért idézi fel már az első számban Arany János, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Tamási Áron szellemi hagyatékát.” Hozzáteszik azonban, hogy az élő néphagyomány ápolására éppúgy gondot kívánnak fordítani, mint az anyanyelv művelésére, a „megtartó keresztény hit világára és a mai irodalom-művészet hajtásaira.” A kiadványban külön rovatban foglalkoznak az Erdélyi Gondolat, de más erdélyi kiadók által megjelentetett könyvek ismertetésével is.
A tartalomban többek között Ráduly János Petőfi Sándor utolsó hét napja című írása is szerepel, melyben a szerző Orbán Zoltán visszaemlékezéseit közli, aki az 1848–49-es szabadságharc idején Bem tüzéreként tevékenykedő dédapja, Orbán Lajos Petőfivel kapcsolatos élményeit rögzítette.
Radnóti Miklós születésének 100., halálának 65. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Toll első számában a költő Levél a hitveshez és a Himnusz a békéről című versét közölték, melyeket Brauch Magda Radnóti Miklós antifasiszta költészete alcímmel ellátott szövege kíséri.
A mintegy kétszáz oldalas kiadványban emellett olvashatunk verseket Beke Sándortól, P. Buzogány Árpádtól és Nagyálmos Ildikótól, és egyebek mellett a lapszám végén gyermekirodalmi alkotások is szerepelnek. A folyóirat szerkesztői Beke Sándor mellett Brauch Magda és Csire Gabriella, az előfizetés egy évre 80 lejbe kerül, emellett megvásárolható számos erdélyi és partiumi város könyvesboltjaiban.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.