2009. május 14., 10:382009. május 14., 10:38
A jó lelkű királyfi hosszú útja során találkozik egy hallal, egy hollóval és egy öregemberrel, s mindannyiuknak önzetlenül segít. A jótett helyébe természetesen megkapja a hálát is, hiszen a mesealakok mindegyike később segítséget nyújt ahhoz, hogy szíve választottját megtalálja.
A darab nem klasszikus bábszínházi produkció, hiszen a királyfi élőszereplőként jelenik meg, mondta el Meleg Attila.
A rendező elsősorban a 7–11 év közötti korosztálynak ajánlja a darabot, amely interaktív módon bevonja a nézőket is a cselekménybe, így a szüleik sem fognak unatkozni. „A királyfi útja során a gyerekek között kóborol, megszólítja őket, elköszön tőlük, kérdéseket tesz fel nekik. Valójában cinkosságot vállal a nézőkkel – fogalmazott. – Szórakoztató, spontán kóborlásról van szó, amely olyan rugalmas és könnyed, mint egy vásári komédia.”
A darabhoz a bábokat Nagy Emilia tervezte, s mind a kitalálásukban, mind az elkészítésükben oroszlánrészt vállalt Bányai Szabados Katalin. A muzsika népzenei motívumokra épül. A királyfit Derecskei Gergő alakítja, a bábosok pedig Zayzon Iringó, Molnár Noémi, illetve Meleg Attila. A bemutatót a Varadinum keretén belül, ma 10 és 11 órától tartják a bábszínház várbeli székhelyén.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.