Fotó: george_ivascu_kult_miniszter
A kultúra gyakorta volt a „romániai politika Hamupipőkéje”, ő pedig tárcavezetőként a párbeszédre és átláthatóságra helyezné a hangsúlyt, mondta George Ivaşcu új művelődési miniszter.
2018. január 30., 11:272018. január 30., 11:27
A parlament kulturális szakbizottságai jóváhagyták George Ivaşcu miniszteri kinevezését, így a 49 éves színművész lesz a Viorica Dăncilă vezette kormány művelődési minisztere, akit a kormányzó PSD javasolt a szaktárca élére. George Ivaşcu azt nyilatkozta, a kultúra gyakorta volt a „romániai politika Hamupipőkéje”, ő pedig tárcavezetőként a párbeszédre és átláthatóságra helyezné a hangsúlyt, aktívan kommunikálna az értelmiséggel, a Román Akadémiával és az egyetemekkel is.
Ivaşcu a szakbizottsági meghallgatás során azt mondta, a szaktárca számára prioritást jelent az ágazatot érintő jogszabályok áttekintése és kiegészítése az európai törvényhozással összhangban.
A tervek közt kiemelt helyen szerepel a gyulafehérvári egyesülés múzeumának átalakítása: az intézmény a Nagy Egyesülés Országos Kutatóközpontjává alakul. Ivaşcu felsorolta, a kulturális minisztérium bekapcsolódik többek közt a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásár, a George Enescu Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál szervezésébe, támogatja a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet. A leendő tárcavezető szerint létrehoznák az országos kulturális egyezményt, hiszen a kultúra támogatásának a kormány prioritásai közt kell szerepelnie. Az egyezmény keretében rövid- és középtávú projektek megvalósítását javasolják,
Ivaşcu azt is felvázolta, hogy a kulturális szaktárca együttműködik az oktatási minisztériummal az Oktatás a kultúrán keresztül elnevezésű projekt keretében, valamint a turszitikai szaktárcával a kulturális turizmus fejlesztése kapcsán.
Ivaşcu egyébként tizenegy éve irányítja a fővárosi önkormányzat által működtetett bukaresti Metropolis színházat, 2017 óta a Román Szabadkőműves-páholy tagja. 1993-ban végzett a bukaresti színház- és filmművészeti egyetemen, ugyanattól az évtől a Komédiaszínháznál , 1996-tól pedig a Caragiale-színháznál dolgozott színészként.
K. J.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!