
Fotó: Szabó Tünde
Ünnepélyes avatóbeszédeket és minden egyéb felhajtást nélkülözve nyílt meg csütörtök este Kolozsváron a Köz-Pont elnevezésű, a kortárs művészetnek és kultúrának szánt létesítmény.
2017. június 09., 15:362017. június 09., 15:36
2017. június 09., 15:502017. június 09., 15:50
A vasútállomás közelében, a Gyufagyár (Fabrica de Chibrituri) utca 9. szám alatt található új művészeti tér (román nevén Centrul de Interes) nyitórendezvényén, az egyik galériában premierként a román filmes újhullám megteremtőjeként számon tartott
a fényképeket a legutóbbi, Sieranevada című filmjének utómunkálatai során készítette.
„Kolozsvár a vizuális művészetek központjaként híresült el, így némileg szerencsésnek mondhatom magam, hogy Sorin Neamțu képzőművész úgy döntött, helyet ad a munkáimnak a Köz-Pont galérájában” – nyilatkozta a sajtónak a helyszínen Cristi Puiu.
A filmrendező látványosnak nevezte a kortárs kultúrának otthont adó új helyszínt. Hozzáfűzte: a kiállítótér nem csupán a Romániában megszokottakhoz képest rendkívüli – ugyanakkor szerinte igazságtalan a művészeti teret kialakítókkal szemben, ha a nyugat-európaiakhoz hasonlítgatják munkájukat, miközben az önmagában is megállja a helyét.
Cristi Puiu a megnyitón
Fotó: Szabó Tünde
Berszán Zsolt, a Bázis Egyesület alapítója elmondta:
Mint részletezte, a térben helyet kapó galériákat és műtermeket nem lehet „összekeverni”: ezek egymástól elkülönítve működnek – ez az újszerű abban, ahogy a Köz-Pont működik. A Bázis Alapítvány is saját térrel rendelkezik a központon belül a külföldi alkotások bemutatására, amely teljesen elkülönül – nem is ugyanazon az emelten található – a hazai fiatal művészek kísérleti próbálkozásait befogadó műteremtől.
Florin Ștefan, az Ecsetgyári Galérák és Művészek Szövetségének elnöke ugyanakkor elmondta: objektív okok miatt hagyták el az Ecsetgyárat, ahol hét éve elkezdték a tevékenységüket. Jelenleg több mint 30 képzőművészt tömörít a szervezetük.
Képzőművészeti egyetemünk van, és gazdag hagyományaink, nagyon tehetséges fiatal művészekkel. Olyan generációt akarunk nevelni, amelynek mondanivalója lesz a világ számára” – fogalmazott Florin Ștefan.
Fotó: Szabó Tünde
A Köz-Pont az Ecsetgyári Galériák és Művészek Szövetségének, illetve az Ecsetgyári Művészek Egyesületének kezdeményezésére alakult meg. Közleményükben úgy fogalmaznak: az új művészeti tér célja, hogy „tovább gazdagítsa a város vibráló kulturális életét”. A helyszínen öt galériát, négy projektteret, három, rezidensprogramoknak helyet adó teret, valamint 24 műtermet alakítottak ki. Méretét, infrastruktúráját, valamint a kiállítóterek és az ott alkotó képzőművészek számát tekintve a Köz-Pont egyedülállónak számít az országban.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!