
Új helyszínen tartják szerdán az immár hagyományosan június elsejére eső magyar napot a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében: az érdeklődőket ezúttal a gyalui várkastélyba várják, ahol filmvetítésen és koncerteken vehetnek részt.
2016. május 31., 12:272016. május 31., 12:27
A rendezvény 19 órakor kezdődik: előbb a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, majd a magyarországi Republic zenekar lép fel, 21 órától pedig Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét vetítik a várkastély udvarán. A Kolozsvártól mintegy 16 kilométerre található gyalui kastély udvarán szervezett magyar napra a belépő 20 lejbe kerül, ez a két koncertre és a filmvetítésre is érvényes. Jegyet egyébként a helyszínen, az interneten, illetve elővételben a fesztivál bármelyik helyszínén lehet váltani.
Az sem marad le a TIFF június elsejei tematikus napjáról, aki nem tud ellátogatni a várkastélyhoz, a nap folyamán ugyanis a kolozsvári mozikban számos magyar alkotást mutatnak be. A Florin Piersic moziban 18 órától látható Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című 2015-ös filmje, amelyet a TIFF-et beharangozó sajtótájékoztatón Tudor Giurgiu fesztiváligazgató kiemelten a nézők figyelmébe ajánlott – az alkotást első alkalommal vetítik a kincses városban.
A Diákművelődési házban 16 órától Nemes Jeles László nagysikerű, Oscar-díjjal is kitüntetett Saul fia című filmjét vetítik, míg a Győzelem (Victoria) mozi emeletén található katonai központban kialakított vetítőteremben 17 órától Horváth Lili Szerdai gyerek című alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, a monostori, frissen felújított Dacia moziban pedig 20 órától Hörcher Gábor Drifter című filmje látható.
A Művész (Arta) moziban sorozatban vetítik szerdán a magyar filmeket: 10 órától Fliegauf Bence Liliomösvény, 12 órától Csoma Sándor Tabula Rasa, fél 3-tól pedig az orosz álnéven – Igor és Iván – dolgozó Buharov testvérek Az itt élő lelkek nagy része című alkotását mutatják be. Ugyancsak a Művész moziban, az #Animal elnevezésű szekcióban látható 21.30-tól Nemes Gyula Zéró című, méhekről (is) szóló alkotása.
Magyar vonatkozású egyébként a filmfesztivál egyik keddi eseménye is: 17 órától a főtéri TIFF Lounge vendége Molnár Levente kolozsvári színész, a Saul fia egyik szereplője lesz.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!