Hirdetés

Új érték, nem reprodukció – Hullámtörés a kolozsvári színpadon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Lars von Trier Hullámtörés című filmje alapján készült előadást mutat be szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A dán rendező 1996-os kultuszfilmjének a főszereplője az erősen hívő Bess, aki szerelemből házasságot köt Jannal, de boldogságuk nem sokáig tart, mert a férfi balesetet szenved. Bess egy sor önfeláldozó gesztusba kezd, amelyekkel, úgy hiszi, megmentheti a férje életét. 

2015. április 21., 19:492015. április 21., 19:49

Tom Dugdale, a darab amerikai rendezője az előadást beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, nagyon erős hatással volt rá annak idején a film. „Nem tudok felidézni egyetlen filmet sem, amelyben a színészi játék ennyire erőszakosan és mégis bájosan fenyegetett volna azzal, hogy áttöri a film keretét, és valósággá válik” – fogalmazott a rendező.

Tom Dugdale elmondta, az a folyamat érdekelte, amely révén egy kész filmművészeti alkotás alapján próbál valami olyan új értéket teremteni, ami nem az eredeti mű reprodukciója. Hozzátette, ez azért nehéz, mert a filmnek erős vizuális hatása van.

A Skót Felföld egy elszigetelt kis falujában játszódó Hullámtörés annak idején sokkolta a film világát, nemcsak az elmesélt történettel, de a film zord tájaival és lecsupaszított esztétikájával is. „Megpróbáltunk olyan látványt teremteni, amely feledteti a film vizuális világát” – jelentette ki a rendező, aki immár harmadszor rendez Kolozsváron, korábban az Egy ügynök halálát és az Egy őrült naplóját vitte színre a sétatéri teátrumban. Hozzátette, a filmtől való elszakadást a Besst alakító Pethő Anikó személyisége is segítette. „Ő nem Emily Wattson, (a film főszerepének alakítója) helyenként jobb nála” – mutatott rá a rendező.

Visky András, a kolozsvári színház művészeti vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az előadás zenéjét is Tom Dugdale jegyzi, és a zenei betétek olyan személyes vallomások, amelyekben a rendező kitárulkozik a színpadon.

A Hullámtörés egyébként már a második filmadaptáció a kolozsvári színpadon, 2011-ben ugyanis a szintén dán Thomas Vinterberg Születésnap című filmjének színpadi változatát mutatták be a szintén amerikai Robert Woodruff rendezésében. Thomas Vinterberg maga is tagja volt a Lars von Trier által 1995-ben Dogma 95 néven indított avantgárd filmes mozgalomnak. A Hullámtörés magyar színházi változatát Guelmino Sándor és Gecsényi Györgyi készítette, az előadás díszleteit és jelmezeit Carmencita Brojboiu tervezte. A stúdió-előadást 18 év fölötti nézőknek ajánlják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés