2013. február 05., 14:512013. február 05., 14:51
A szavazók három romániai városra voksolhattak, a székelyföldi város Nagyváradot és Szatmárnémetit előzte meg, közel 1300 szavazattal.
A szavazással az is eldőlt, hogy Felvidékről Dunaszerdahely, Kárpátaljáról Beregszász, Vajdaságból Szabadka bulizhat ingyen az idén Tokajban június 25–30. között. Magyarországi városok közül idén Kecskemét lakosait látja vendégül a fesztivál.
A rendezvénysorozat keretében a Down, a Scooter, az Asking Alexandria, az Ensiferum, a Skindred, a The Devil Wears Prada, a többi világsztár és magyar fellépő koncertjén bulizhatnak a résztvevők a napsütötte Tisza-parton. Magyarország különböző pontjain, és a határokon túl élő hegyaljások és jövendőbeli hegyaljások a fesztiválon megismerkedhetnek egymás kultúrájával, együtt szórakozhatnak, majd később már barátokként térhetnek vissza a fesztiválra.
„A Hegyalja, mint Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja, indulása óta nagy figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, illetve a fenntartható fesztiválozásra, hiszen a Zöld Fesztivál elnevezésű Hegyalja Fesztivál maga is egy környezetvédelmi akcióból nőtte ki magát az ország egyik legmeghatározóbb zenei nagyrendezvényévé” – közölte Bukovinszky Béla főszervező. Több mint 200 fellépő, hajnalig tartó pörgés, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések várják a résztvevőket.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.