Hirdetés

Töprengő dalok

Megjelent Orbán Ferenc ötödik önálló albuma. „Egyedül vagyok,/ egyedül énekelek. / Vajon meghalják / hangom az emberek?” – így töpreng legújabb, Egyedül – annak, aki kíváncsi című lemezén Orbán Ferenc. A székelykeresztúri születésű, Marosvásárhelyen élő zenész karácsony előestéjén rukkolt elő ötödik albumával.

Gazda Árpád

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

Szokásához híven Orbán Ferenc az új korongon is újít: a dalokon kívül ezúttal a szövegeket is ő jegyzi. „Bár lehet, hogy a lemezen megfogalmazott töprengéseimben kicsit szomorkásnak tűnök, egyáltalán nem vagyok az. Sőt, nagyon jól érzem magam, és örülök, hogy itt lehetek, és kísérletezhetek” – nyilatkozta a Krónikának Orbán, aki az elmúlt hat év saját terméséből válogatott dalokat új lemezére. A tizennégy alkotás lényegében az itthonlét és itthoni lét, a távozás vagy maradás dilemmáit érinti anélkül, hogy levonna bármilyen következetést, és inkább töprengésre, gondolkodásra készteti a hallgatót. Orbán Ferenc azt mondja, mindezt azért teszi, mert nem szereti a melldöngető hazafiaskodást, nem akar kimondani nagy igazságokat, inkább felhívja a figyelmet rosszra és jóra egyaránt.
Szemléletében, mondanivalójában azonban az új album nem akar eltérni a korábbiaktól. Első, 2001-ben megjelent, Gyermekvilág című albumán Orbán Weöres Sándor verseket zenésített meg kicsik és nagyok számára. Második, 2002 őszén kiadott Pilinszky-dalok című albumán Pilinszky János verseiből válogatott, míg harmadik, 2005-ben megjelent Örökség című korongjára Wass Albert irodalmi hagyatékából válogatott szövegeket. Szintén 2005-ben jelent meg az a Mozsikácska című lemez, amelyen Porzsolt Erzsébet színművészeti főiskolát végzett hallgatóval, valamint Bucsuházy Viktória, a Győr melletti Rajka falubeli első osztályos kislánnyal adnak elő nép- és gyermekdal feldolgozásokat.
Orbán Ferenc azt mondja, ezen az úton kíván továbbmenni. A különféle zenekarokban, illetve zenei műhelyekben dolgozó zenész korábban egyebek mellett a székelykeresztúri Forgotten rockzenekarban, a sepsiszentgyörgyi Tutora zenekarban, az Udvarhely Néptáncműhely Csalóka zenekarában, valamint a TransylMania etno-rock zenekarban játszott, szóló pályafutása mellett jelenleg a székelyudvarhelyi Orpheusz zenekarban és a marosvásárhelyi Kővirág együttesben zenél. 2004-ben végezte el Marosvásárhelyen a kántor-tanítóképző főiskolát, 2006-ban pedig a kolozsvári Gheorghe Dima konzervatóriumot, azóta Marosvásárhelyen és környékén zenetanár.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés