
Fotó: Beliczay László
Megalakulásának 22. évfordulóját ünnepli a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely idén az online térben ünnepel. November 6-a fontos dátum a színház életében, ugyanis 1998-ban ezen a napon tartották a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színházmegnyitó előadás bemutatóját.
2020. november 07., 17:112020. november 07., 17:11
Dálnoky Réka, a színház művészeti vezetője megkeresésünkre elmondta, mivel a rendkívüli helyzet és a korlátozások miatt a társulat nem találkozhat közönségével, arra gondoltak, hogy
A videók elérhetőek lesznek a színház online felületein, az első eseményre november 6-án, pénteken került sor, a videókat esténként 19 órától közvetítik. Az online eseményt a Facebookon követhetik figyelemmel az érdeklődők, a Tomcsa 22. elnevezésű esemény linkjén.
– mondta a művészeti vezető. A színház közleménye úgy fogalmaz, egy születésnaptól elvárható lenne, hogy derűs és optimista legyen, ezért ünnepelnek a névadó műveinek felolvasásával, az ő szellemében, hiszen: „Az élet nem is olyan nehéz, csak már nagyon rossz a híre… ”.
A Tomcsa Sándor Színház – akkor még a Művelődési Ház tagozataként – 1998. november 6-án tartotta nyitó előadását. A művelődési ház épületében jelenleg négy intézmény működik párhuzamosan: a művelődési ház, a Székelyföldi Filharmónia, az Udvarhely Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház.
Amint az intézmény honlapján olvasható,
Tomcsa Sándor író, karikaturista, újságíró, elbeszélő, színműíró, művelődési irányító Székelyudvarhelyen született 1897-ben, és szintén ott hunyt el 1963-ban. A helyi művelődési élet közismert alakja volt a lokálpatriotizmusáról híres író, alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori mestere.
Az írói pályán Tompa László indította el, aki a Székely Közéletben közölte első írásait, s biztatta a folytatásra. A kolozsvári Thália Színház 1938. évi drámapályázatán díjazott színműve, A műtét irányította rá a figyelmet. „Humorista volt – jellemezte őt az Őszi tárlat kisvárosban című gyűjteményes kiadás elé írt bevezetőjében Bajor Andor –, olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikákat fújt belőle”.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!