2009. október 07., 11:222009. október 07., 11:22
A nemzetközi hírnévnek örvendő Alexandru Tomescu hegedűművész – aki a világ legrangosabb versenyein számos díjban részesült, a többi között a genovai Premio Paganini első helyezettje – csütörtök este újra Nagyváradon lép majd fel. A hangversenyt a Bukaresti Opera karmestere, Tiberiu Soare vezényli, aki a legelismertebb romániai karnagyok egyike.
A szezonban itt lép majd színpadra a temesvári Radu Popa, illetve a romániai születésű, jelenleg Finnországban dirigáló Bogányi Tibor karmester is. Október 15-ét és 22-ét a francia zenének szenteli a filharmónia. 16-án a Varázsfuvolát adják elő a kolozsvári zeneakadémia diákjai. Mint megtudtuk, ennek a koncertnek a teljes bevételét jótékonysági célra fordítja az intézmény: egy nehéz anyagi körülmények között élő gyermek kaphatja meg az összegyűlt pénzt.
A filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes vezetője, Miklós János arról számolt be, hogy a társulat hamarosan tíznapos erdélyi turnéra indul. Október 18-ától kezdődően a néptáncegyüttes bejárja Hargita, Maros és Kovászna megye néhány városát a már ismert, Az eltáncolt cipellők, illetve Határtalan Partium című előadásaival. A hónap végén Székelyudvarhelyre utaznak, az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójára. Hazajövetelük után kezdik meg legújabb táncjátékuk, a Tragédia próbáit – az előadást a tervek szerint kora tavasszal mutatják be.
Tódor Albert elmondta: örvendetes, hogy az új évad eddigi hangversenyei nagyobb közönség előtt zajlottak, mint az elmúlt szezonban. Míg tavaly nagyjából 200–220 fős hallgatóság jelent meg a filharmónia egy-egy koncertjén, a szeptember 17-i évadnyitás óta megtartott három hangverseny átlagos nézőszáma eléri a háromszázat. Az igazgató a továbbiakban is minél több nagyváradit és környékbelit kíván a patinás koncertterembe vonzani.
Nemrég kötött szerződést egy marketingcéggel, amelynek értelmében hamarosan egy szórólap felmutatásával egy jegy áráért kettőt vásárolhatnak a zenekedvelők. Tervbe vették azt is, hogy a filharmónia épületének eldugott belső udvarából a korzóra költöztetik a jegypénztárt. Tódor reméli, így nemcsak a rendszeresen koncertre járók, hanem minden kultúrakedvelő „betéved” majd a hangversenyekre.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.