
Fotó: Sándor Csilla
Huszadik alkalommal zajlik a héten a Gyimesi Tánctábor Gyimesközéplokon. A 248 résztvevő felcsíki és gyimesi táncokat tanul, hangszeroktatáson, előadásokon vesz részt.
2016. július 28., 12:072016. július 28., 12:07
Az első Gyimesi Tánctábort 1992-ben szervezték meg, majd 8 sikeres év után három év szünet következett. Ezt követően újra életre keltették a néptánctábort, amely idén 20. születésnapját ünnepli. Ottjártunkkor a délelőtti táncoktatás zajlott.
A július 24–31. között megrendezett tánctáborba eddig 248 résztvevő jelentkezett be, de ez a szám nőhet, hiszen még nem érkezett meg mindenki, aki előzetesen regisztrált. Mintegy 70 táncoktató, zenész, hangosító, kézműves és előadó gondoskodik a résztvevők oktatásáról és kikapcsolódásáról. A résztvevők zöme, 155 személy Magyarországról érkezett, mások az Amerikai Egyesült Államokból, Angliából, Ukrajnából, Tunéziából, Spanyolországból, Csehországból, Ausztriából, Franciaországból és Erdély különböző pontjairól utaztak a Gyimesekbe. A legfiatalabb táborozó kétéves, míg a legidősebb 68. A gyimesiek már 12 éve ingyenesen vehetnek részt a táborban, a szervezők célja a népi mesterségek és a néptáncok oktatásával a hagyományok megőrzése.
Négy tánc négy helyszínen
A táborlakók délelőttönként és délutánonként is tánc- és zeneoktatáson vesznek részt. Gellérd Adél szervező lapunknak elmondta, négyféle táncoktatás folyik a táborban négy különböző helyszínen. A központi kultúrházban haladók tanulnak gyimesi és felcsíki táncokat, a fatelepi teremben a gyimesi, a Csillag panziónál található sátorban pedig a felcsíki táncokat sajátíthatják el a kezdők. A település másik kultúrházában délelőttönként gyermekeket tanítanak táncolni, a helyi fiatalokat a hidegségi iskolabusz szállítja a helyszínre. Emellett kezdő és haladó hegedűoktatás, ütőgardon-, furulya- és kobozoktatás is szerepel a programban. Napközben kézműves-foglalkozásokat is tartanak (bundahímzés, csipkehorgolás, nemezelés, tojásírás, karmantyúfán szövés, kötélfonás, ostorfonás és bútorfestés).
A programot színesítik a délutáni előadások, hétfőn Bernád Ilona a csecsemők neveléséről, néphagyomány szerinti gyógyításáról beszélt, kedden Géczy Gábor A vidék jövője, a jövő vidéke címmel tartott bemutatót, csütörtökön Antal Tibor népdalénekes a Gyimesi népdalkincs címmel tart előadást, pénteken pedig Lévai Tibor beszél magáról a táncról. Az előadások nyitottak és ingyenesek bárki számára, helyszínük a Csillag panzió konferenciaterme.
Szerdán kirándulni mentek a táborozók, az előző évi tapasztalatok alapján felmérték az igényeket, és eszerint három helyszín közül választhattak a résztvevők. Az egyik egy gyógynövénygyűjtő túra volt Pálfalvi Pál botanikussal, a másik egy helyismereti túra a Rákóczi-várhoz Baliga András vezetésével, a harmadik pedig egy szekeres kirándulás Prezsmer Fülöp kalibájához Muhos patakán, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a helyi tejtermékek előállításának folyamatába.
Helyi ízek az asztalon
„A vendégekkel igyekszünk megismertetni a helyi jellegzetességeket, az étkezéskor például házi kenyeret, házi sajtot, szalonnát, egyszóval helyi termékeket kínálunk” – emelte ki Gellérd Adél. Hozzátette, vannak, akik előzetesen foglalnak szobát valamelyik panzióban, vannak, akik a helyi focipályán kialakított sátortáborban töltik a hetet, mások az állomási iskolát választották szálláshelyül, de családoknál is meg lehet szállni.
Az esti táncházat mindennap egy serketánc (gyermektánc) előzi meg, a szervező elmondása szerint ez a tábor egyik fénypontja, hiszen a faluból is nagyon sok gyerek vesz részt rajta. „A tábor végén minden évben kitöltenek a résztvevők egy kérdőívet, amelyben őszintén leírhatják a véleményüket. Nagy örömünkre szolgál, hogy 12 éve pozitívak a visszajelzések – tette hozzá Gellérd Adél.
Négy lánnyal elegyedtünk szóba, akik egy táncegyüttessel érkeztek a táborba Magyarországról. Hárman most járnak itt először, egyikük már harmadszor tér vissza a gyimesközéploki táborba. „A táncházak nagyon jók, gyönyörű a hely, és kedvesek, nyitottak az itteni emberek. Jó a helyi családoknál lakni, főleg mikor ugyanoda térünk vissza, jó viszontlátni a régi ismerősöket – fogalmazott a visszatérő táborlakó.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!