Hitelességre van szüksége a közönségnek – véli Orendi István, aki tavaly április óta tölti be az Udvarhely Néptáncműhely vezetői posztját. Noha számos kihívással találkozott, az intézményvezető úgy véli, sikeres évadot zártak.
2015. június 17., 19:452015. június 17., 19:45
A 2014/2015-ös évad színpadi produkcióin és az egyéb tevékenységeken összesen több mint 12 ezer érdeklődő vett részt.
„Az előző évek statisztikáihoz hasonlítva, az idei évad alatt nagyot ugrott a látogatók száma. Az elmúlt évekre inkább nézőként tudok reflektálni. Akkor azt tapasztaltam, hogy egyre kevesebben jártak az előadásokra és rendezvényekre. Szerencsére, sikerült megfordítani ezt a tendenciát\" – fűzte hozzá Orendi István.
Mint kiderült, a saját produkciók mellett a vendégelőadások is sikeresek voltak, az intézményvezető szerint ez bizonyítja, hogy szükség van a műfajra. Az új vezető bevallotta, rengeteg kihívással találkozott az évad során. „Saját korlátjaim megközelítése is kihívás volt, ahogyan ezt Az aranyszőrű bárány próbafolyamata alatt is tapasztaltam. Ott volt az irodai munka, az oktatás, de a főpróbákon is jelen kellett lenni\" – sorolta Orendi, aki még a díszlettervezői munkát is magára vállalta.
Nevelés és csapatépítés
Orendi szerint a táncost ki kell nevelni. Szerinte nemcsak Udvarhelyszéken, hanem Erdély-szerte gondot okoz a táncegyütteseknek az utánpótlás az intézményesített néptánc- és népzeneoktatás hiánya miatt. Érdeklődésből szerencsére nem volt hiány Udvarhelyszéken, ezért sikerült új táncosokat is alkalmazni az idei évad alatt, de a keresés a továbbiakban is folyatódik.
Szerinte ahhoz, hogy a táncműhely ne egyéni táncosok gyülekezete legyen, fontos a csapatépítés is, nemcsak a verbuválás. Emellett a tudás fejlesztését sem hanyagolják el, hiszen igazodniuk kell ahhoz, amit a közönség egy hivatásos táncegyüttestől elvár.
„Erdély legjobb táncházával rendelkezünk\" – véli Orendi. Mint kifejtette, az elmúlt évadban huszonhétszer szerveztek táncházat Udvarhelyen, amelyen alkalmanként több mint százan vettek részt. Számos érdeklődő vett részt a felnőtt táncoktatáson, de gyerekcsapatot is indítottak, a három éve kezdődött népzeneképzésre pedig csaknem hatvanan jelentkeztek idén.
Figyelnek a gyerekekre
Sikerült megszólítani a gyerekeket Az aranyszőrű báránnyal – mondta Orendi a gyereknap alkalmából bemutatott előadásról. A négyszer játszott előadást ezerkétszázan nézték meg, noha a produkció elsősorban a gyerekeknek készült, sok felnőtt is volt a közönség soraiban. Orendi szerint van igény a gyerekelőadásokra, ezért a Benedek-mese alapján színre vitt produkciót a tanév és az új évad kezdetekor újra játszani fogják.
„Látva a hasonló együttesek repertoárját, okulva a mostani előadás nagy sikerén, biztosan lesz jövőre is egy gyerekelőadásunk, amelyet ismét a gyereknapon mutatunk be\" – szögezte le az intézményvezető. A jövő évad újdonságairól elárulta még, hogy legalább két, de a lehetőségekhez mérten akár három új nagyszínpadi produkciót is bemutatnak.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!