Romániai turnéjának első állomásán, a hétfő esti nagyszebeni koncerten rekordszámú érdeklődőt vonzott a spanyol világsztár, és bebizonyította, hogy még mindig a romantika koronázatlan királyának számít. Múlhatatlan népszerűségének tudatában a közönséggel énekeltette évtizedes slágere, a Manuelle refrénjét. Nemcsak a zsúfolásig telt Nagypiac tér morajlott, de a közeli sétálóutcába, kapuk aljába, tavernákba, torony alatti átjárókba rekedtek is együtt daloltak a szerencsésebb helyzetben lévő nézőkkel. Sőt a Brukenthal Múzeum kivételével a térre nyíló ablakok mindegyikében két-három átszellemült rajongót lehetett felfedezni. Nem is volt nehéz a romantika hullámhosszára hangolódni, hiszen Julio Iglesias is hozta formáját: lassú slágereit a tőle megszokott stílusban adta elő. Minden egyes mozdulata, arcmimikája, lehunyt szeme és időnként szívre tett keze azoknak is sok mindent elárult, akik esetleg nem értenek spanyolul. A Nagypiac térre összegyűltek csak egy dolgot sajnálhattak: a kétórás koncert végén bármennyit is tapsoltak, kedvencük nem tért vissza a színpadra. Az idén Európa kulturális fővárosa címet viselő Nagyszebenben főként a nyáresti koncertekre gyűltek össze eddig a legtöbben, számokban mérve az Iglesias-koncert az egyik legnagyobb szabású ilyen jellegű eseménynek számít. A szervezők szerint csaknem 15 ezren hallgatták meg a koncertet, amelyre – annak ellenére, hogy a hétvégén ismeretlen tettesek „Anulat” feliratú szalagot ragasztottak a plakátok jelentős részére – az 50 és 300 lej közötti jegyek órák alatt elkeltek. A világsztár államfőhöz méltó fogadtatásban részesült Nagyszebenben. Mivel a felújítás alatt álló nagyszebeni légikikötő nem tudta fogadni magánrepülőgépét, a szervezők limuzinnal hozták el Kolozsvárról. A városházán Klaus Johannis polgármester fogadta, és a város címerét tartalmazó éremmel tüntette ki. Iglesias elégedettnek mutatkozott úgy a várossal, mind a közönséggel, csupán azt kifogásolta, hogy mindössze négycsillagos szállodában alhatott, és teáját nem az általa megszokott hőmérsékleten tálalták. A város legelegánsabb szállodájának számító Ramada szakácsai hazai borokkal, valamint erdélyi és mediterrán ételkülönlegességekkel próbáltak kedveskedni neki. A Romantic Classics Tour 2007 című turné keretében Julio Iglesias a következő napokban Temesváron, Bákóban és Konstancán lép fel.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.