Hirdetés

Tizenöt városban a 4 hónap

Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című, a cannes-i filmfesztivál Aranypálma díjas filmjét mutatták be Csíkszeredában annak a filmes karavánnak a keretében, amelynek célja 15 olyan romániai városban levetíteni az alkotást, ahol már nem működik mozi. Tulcea, Brăila, Galac, Focşani, Bârlad, Vaslui, Roman, Szatmárnémeti és Zilah után a hétvégén a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának termét avatták ideiglenes filmszínházzá.

Gazda Árpád

2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00

Mungiu szerint kényszerből merült fel a filmes karaván ötlete, amikor szembesültek a ténnyel, hogy milyen kevés mozi működik az országban.

A film egy illegális abortusz 1987-ben játszódó története. A terhes Găbiţă (Laura Vasiliu) és kollégiumi szobatársa, Otilia (Anamaria Marinca), valamint az abortuszt végrehajtó domnu’ Bebe (Vlad Ivanov) történetén keresztül egy teljes történelmi korszak viszszásságairól formálhat véleményt a néző. A rendező célja, hogy eljuttassa a filmet azokhoz, akik a filmbeli korszakot átélték, felfedni a történelmi kontrasztot a fiatal generáció számára, valamint demonstrálni, hogyan lehet thrillert készíteni művészfilmes eszközökkel, vérontás, glicerinkönnyek és golyózápor nélkül. A szervezők arra is kíváncsiak voltak, mennyire mozgatja meg az embereket ez a lehetőség. Azért nem járnak az emberek moziba, mert nincs hová, vagy azért, mert úgy érzik, nincs miért? Így mindegyik vetítés helyszínén felállítanak egy kamerát, és külön dokumentumfilm összegzi a turné tanulságait. Felix Grimm, a karaván egyik szervezője szerint Csíkszeredában kevesen voltak kíváncsiak a filmre, az öt vetítésre körülbelül hatszázan jöttek el. A karaván folytatódik, október 17-éig Petrozsény, Resicabánya, Drobeta Turnu Severin, Călăraşi és Konstanca városokban vetítik a filmet.

Székely Zita

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében

Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
Hirdetés
Hirdetés