Hirdetés

Tizenegy utazás

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Erdélyi kastélyok és várak: Kolozs megye címmel jelent meg a Kolozs megyei várakat és kastélyokat tizenegy útvonal mentén bemutató, több mint kétszázötven fotóval illusztrált kötet. Huszonhat Kolozs megyei várat, kastélyt, esetenként csak romot ismertet a több mint kétszázötven fényképpel illusztrált Erdélyi kastélyok és várak: Kolozs megye című kötet, amelyet népes közönség előtt tegnap mutattak be a kolozsvári Phoenix Könyvesboltban. A kétnyelvű, román és magyar kiadványt három szerző, a bukaresti Liviu Stoica építész, édesapja, Gheorghe Stoica történész és a kolozsvári bölcsész, Gabriela Popa jegyzi.

2008. augusztus 12., 00:002008. augusztus 12., 00:00

Börtön, szanatórium, műemlék
Az először angol nyelven megjelent kötetet turistacsalogatónak és útmutatónak is szánják – mondta el Kerekes Sándor, a kiadványt támogató Kolozs Megyei Tanács volt alelnöke, aki szerint szükség van arra, hogy felhívják a figyelmet ezekre a műemlékekre és bekapcsolják őket a népszerű turisztikai útvonalakba, hiszen az épületek némelyikét máig méltatlan célokra használják. „A visszaszolgáltatási huzavonák közben gyakorlatilag gazdátlanul mennek tönkre a műemlékeink, és fonák helyzet, hogy a karbantartott épületek sem egyértelműen a múlt iránti tiszteletről árulkodnak: a szamosújvári Martinuzzi-kastélyban például ma börtön, a tordaszentlászlói Jósika–Mikes–Széchen-kastélyban pedig szanatórium működik” – fejtette ki Kerekes.
Az építészeti, régészeti és művészettörténeti adalékokkal színesített képeskönyv kapcsán Liviu Stoica elmondta, hogy a szerzők hármas célt tartottak szem előtt – a kiadvánnyal a Kolozs megyei műemlékek megismerését, megbecsülését és megőrzését szorgalmazzák. A térképet is tartalmazó kötet tizenegy útvonal mentén mutatja be a kastélyokat és a várakat, „felfedezőutakat” kínálva a távolról idelátogatóknak és a helybelieknek is – ismertette a szerkesztési alapelvet Gabriela Popa, aki szerint gyakran a megyében élők sincsenek tisztában ezzel a gazdag műemlékhálózattal: általában öt-hat kastélyról tudnak, és mindig meglepődnek, amikor kiderül, hogy huszonhat jeles épülettel büszkélkedhet a vidék.

Érdekes adalékok
A kötetben – mintegy függelékként – a rekonstruált kapjoni Haller-kastély és a magyarlétai vár rajza is látható, olvashatóak a bonchidai Bánffy-kastélyhoz, a gyalui Püspöki kastélyhoz, a dobokai Vármegye várához, a szentbenedeki Egyszarvú kastélyhoz, a szászfenesi Leányvárhoz és a Tordai- hasadék Balika várához fűződő legendák, ugyanitt található Erdély vezetőinek névsora is 904-től az 1867-es kiegyezésig, és egy szójegyzék teszi még értékesebbé a kiadványt. A magyar fordítást Gyöngyössy Dániel Péter tökéletesítette, aki izgalmas olvasmányként ajánlotta a könyvet az olvasók figyelmébe. Mint mondta, a kötetben érdekes adalékokat talált maga is, aki ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely jelen volt Mécs László kolozsvári látogatásán és Octavian Goga Az ember tragédiája-fordításának bemutatóján. A szakjavítást végző Balázs-Bécsi Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötetben bemutatott épületekről könyvtárnyi szakirodalom van, de ez a közérthető és emberközeli, mégis szakszerű ismertető hiánypótló mű.
A most megjelent kötetet könyvesbolttól függően 50–60 lej közötti áron vásárolhatják meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés