
Fotó: Barabás Ákos
Birtokukba vették a művészek a székelyudvarhelyi Spanyár-házat az ötödik Pulzus művésztelep idejére. A táborban született munkákat csütörtökön állítják ki, ám addig bárki betekinthet az alkotók világába, ha meglátogatja a székelyudvarhelyi művésztelepet.
2016. július 19., 15:392016. július 19., 15:39
Immár ötödik alkalommal zajlik Pulzus alkotótábor, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervez. A tíznapos tábor csütörtökön zárul. „Az alkotás öröme mellett a tábor célja Székelyudvarhelyt az erdélyi, sőt a nemzetközi művészeti vérkeringésbe is visszakapcsolni, lehetőséget adva a művészek ismerkedésének, illetve olyan kortárs alkotások megszületésének, amelyek nemcsak egy kiállítás, hanem a múzeum gyűjteményének részévé is válnak\" – magyarázta Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Helyi pályakezdők előnyben
„A táborszervezőknek első perctől fontos volt a helyi alkotók felkarolása, így az udvarhelyi művészeket előnyben részesítettük, hogy olyan csapatba kerüljenek, amelyik serkenti a kreativitásukat, elősegíti a szakmai fejlődésüket\" – tette hozzá Berze Imre, a művésztelep művészeti vezetője. Idén Gál Boglárka és Fülöp György székelyudvarhelyi pályakezdő alkotóknak szavaztak bizalmat, de tapasztaltabb alkotókat is toboroztak a tábornak otthont adó Spanyár-házba. Ezúttal is több városból érkeztek a művészek: Csíkszeredából Csillag István és Mezey Ildikó, Budapestről Daradics Árpád, Munkácsy-díjas művész, illetve Fabricius Anna, Kalotaszegről Horváth Levente, Szentegyházáról Lőrincz Imre Levente, Marosvásárhelyről pedig Szabó Anna-Mária.
„A diploma és a végzettség, valamint a szakmában szerzett tapasztalat garancia arra, hogy valaki jó művész\" – magyarázta Berze, miért fontos, hogy felsőfokú végzettségű, hivatásos alkotók legyenek a résztvevők. Az alkotótábor egyben szakmai fórum is, ahol bemutatják és értékelik egymás munkáit az alkotók. Betekintésre viszont nemcsak a szakmabelieknek van lehetősége, hiszen bárkit szívesen fogadnak a Spanyár-ház udvarán.
Szavakra fordított látvány
Idén a művészeken kívül Ungvári Zrínyi Kata marosvásárhelyi műkritikus is jelen van, aki végigköveti a táborban alkotó művészek munkáját, és „szavakra fordítja le\" a vizuális műfajban keletkező alkotásokat. „A kortárs művészet sokszor távol áll az emberektől, mert nem volt meg a kapcsolat, amellyel beavatták a laikust a művészet fejlődésébe. Most egyre inkább azon kapják magukat az emberek, hogy ez nagyon is szükséges. Én megfigyelőként veszek részt az alkotás folyamatában, tapasztalataim alapján értelmezem a végeredményt\" – magyarázta a műkritikus. Szerinte a székelyudvarhelyi alkotótábor sokszínűsége az alkotók különböző származásának, de az életkori különbségeknek is köszönhető.
Minden Pulzus művésztelepnek más-más karaktere van, a változatosság azonban elsősorban a múzeum által biztosított alkotói szabadságnak köszönhető. „A Pulzus hangulata a tábor lejárta után is él a művészekben, a korábbi résztvevők is gyakran visszatérnek újra belekóstolni ebbe az életérzésbe\" – véli Berze Imre.
A festészet magányos foglalkozás
„Egy művésztelep nagyon meghatározza a munka folyamatát, hiszen alapvetően magányos foglalkozás a festészet. Az alkotótáborban viszont új, külső hatások érkeznek, a művészek közötti kommunikáció nagymértékben befolyásolja az alkotást\" – magyarázta a Kalotaszegről érkező Horváth Levente festőművész. „Mivel a Pulzuson nincs meghatározott tematika, így mindenki magát adhatja. A legfontosabb az alkotási folyamat fenntartása, ebben a közös beszélgetések sokat segítenek. Korábban voltak műtermek, ahova újságírók, költők és más művészek is bejártak, éhezték az alkotás hangulatát, ami a műteremben végig ott lebegett. Manapság azonban mindenki annyira elfoglalt, hogy a hasonló lehetőségek elmaradnak, csak a művésztelepek idején történhet meg ez az interakció\" – véli a festőművész.
A táborban született alkotásokból összeállított anyag a székelyudvarhelyi képzőművészek hagyományos éves kiállítását, a Termés 2016 című csoportos tárlatot eredményezi a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A Pulzus táborzáró kiállítást csütörtökön délután hatkor Ungvári Zrínyi Kata műkritikus nyitja meg, aki a művésztelep alatt szerzett tapasztalatai szerint értelmezi az alkotásokat.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!