Hirdetés

Testi és virtuális „kövérségünk” a színpadon: Anne Lepper Seymour című darabját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A keddi sajtótájékoztatón az előadást színpadra állító csapat szinte minden tagja jelen volt •  Fotó: Tóth Gödri Iringó

A keddi sajtótájékoztatón az előadást színpadra állító csapat szinte minden tagja jelen volt

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A testkép kérdésével, az egyén megkettőzött személyiségével foglalkozó kortárs német drámát visz színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Sinkó Ferenc rendezésében. Anne Lepper Seymour című darabjának bemutatóját csütörtökön tartják a stúdióteremben.

Tóth Gödri Iringó

2022. március 30., 08:452022. március 30., 08:45

Anne Lepper kortárs német drámaírónő nemzetközi szinten is kedvelt, sokat játszott Seymour – Csak véletlenül kerültem ide című darabját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház – jelentették be kedden a társulat sajtótájékoztatóján. A produkciót, amelynek premierjét csütörtökön láthatja a közönség, Sinkó Ferenc rendezi.

Visky András művészeti igazgató hangsúlyozta, a darab nagyon mai, aktuális kérdéseket boncolgat,

Hirdetés

hiszen a média uralmának korában különösen fontos a testkép témája, az, hogy milyenek vagyunk, milyennek látjuk magunkat, milyennek látnak bennünket, illetve különösen nagy a társadalmi nyomás a kérdéskör kapcsán.

Idézet
„Mindannyian megkettőzött élet élünk. A társadalmi nyomás és a média létrehoz számunkra egy alternatív testet, és tulajdonképpen mindannyian arra vágyunk, hogy ebben az alternatív testben éljünk. Nagyon ritka az, amikor a saját testünkben jelenünk meg a világ előtt”

– vélekedett. Kifejtette, a darab címe tulajdonképpen egy név, egy virtuális személy neve, egyfajta virtuális alakmásunké.

Visky András félig viccelődve azt is elmondta, hogy neki is van egy Seymourja, amit akkor realizált igazán, amikor a darab egyik próbája után hazatérve megállapította, hogy le kéne fogynia öt kilót.

Visky András (balról középen) művészeti igazgató és Sinkó Ferenc rendező (jobbról középen) többek között a mű aktualitásáról beszéltek •  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Visky András (balról középen) művészeti igazgató és Sinkó Ferenc rendező (jobbról középen) többek között a mű aktualitásáról beszéltek

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Sinkó Ferenc rendező elmondta, a darabnak társulatukban már van egyfajta előtörténete, hiszen Bodolai Balázs színészkollégája megrendezte néhány éve felolvasószínház formájában. Sinkó Ferencnek már akkor, körülbelül hat éve „szerelem volt első hallásra a darab”, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint nehezen nyúl szöveges darabokhoz. Azt is elmesélte, hosszú volt a folyamat, amíg megszületett az előadás, lassan ért be, a próbák már decemberben elkezdődtek.

A darab eredetileg öt kövér gyerekről szól, akiknek egy szanatóriumban állítanak be egy kúrát, állítanak fel szabályokat, hogy lefogyjanak.

Sinkó Ferenc elmondta, ő több tekintetben is próbált elszakadni az eredeti műtől. Egyrészt nem akarta a szereplők gyerekes vonásait, gyerek voltát kidomborítani, másrészt

az volt a célja, hogy az előadás ne a fizikai értelemben vett kövérségről szóljon, hanem mindenki találja meg általa a saját „kövérségét”.

A sajtótájékoztatón jelen voltak Albert Csilla, Gedő Zsolt, Imre Éva, Kiss Tamás, Orbán Attila és Tőtszegi Zsuzsa színészek is. Beszámoltak arról, hogy milyen volt számukra a munkafolyamat, akadt, aki személyes kapaszkodókat keresett, volt, aki távolságtartóbb volt a szerep kapcsán, és olyan is akadt, akinek az a koncepció okozott nehézséget, hogy bár a darab kövér gyerekekről szól, a rendező elképzelése szerint ők nem kövér gyerekeket játszanak.

A darabban játszó színészek mindegyike másféleképpen élte meg a próbafolyamatot •  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

A darabban játszó színészek mindegyike másféleképpen élte meg a próbafolyamatot

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Az előadás dramaturgja, Vajna Noémi kifejtette, többek között a központozás hiánya tette szokatlanná a munkát az egyébként poétikus szöveggel, amit meg is kellett vágni a színpadra vitel előtt. A rendező megemlítette a látványvilágért felelős alkotótársait is, Gábor Zsófia jelmeztervezőt, illetve Mihai Păcurar díszlettervezőt is, akikkel izgalmas és termékeny volt a közös munka. A produkció zeneszerzője a DJ-ként is ismert Danaga.

korábban írtuk

Séta a kulisszák között – Rendhagyó látogatást szerveztek a közönség számára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Séta a kulisszák között – Rendhagyó látogatást szerveztek a közönség számára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A március 27-i színházi világnap alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház – mint azt a nagyközönség már megszokhatta a pandémia előtti években – izgalmas eseményekkel várta a nagyérdeműt. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés