
KÖZELKÉP – Előfordulhat, hogy van olyan film, amely esetében kimondottan jól sül el, ha az eredeti főszereplővel forgatják le a paródiáját.
2015. július 14., 13:122015. július 14., 13:12
A Terminátor esetében azonban ez a húzás nagyon nem jött be: a szériává duzzadt 1984-es kultuszfilm ötödik folytatása, a Terminátor: Genisys semmilyen szempontból nem képes felnőni az etalonnak tekinthető első és második részhez, sőt az alkotók a nagy igyekezetben elkezdték rombolni a legendás halálosztó piedesztálját.
Azt eddig egyetlen folytatás – még a kevésbé sikerült harmadik és az annál valamivel jobb negyedik – sem kérdőjelezte meg, hogy az emberiség nagy részének kipusztulását és a robotok uralmát hozó nukleáris támadást nem lehet megakadályozni. Az ötödik rész kiagyalói azonban úgy döntöttek: leszámolnak ezzel a tabuval. Mint ahogy sok mással is. Az eredmény pedig enyhén szólva sem lett a legjobb.
A film gyakorlatilag alapjaitól változtatja meg a történetet. A nyitányban azt a jövőbeli epizódot látjuk, amikor John Connor visszaküldi Kyle Reese-t 1984-be, hogy megvédje – akkor még – leendő édesanyját a Skynet által visszaküldött gyilkos robottól.
Csakhogy semmi sem olyan, mint ahogy az első részből tudjuk: Sarah Connor már várja Reese-t, mivel kislány kora óta felkészítette a harcra egy, akkorra már kissé megöregedett T-800-as modell, akit természetesen Aronld Schwarzenegger játszik, és akiről nem tudni, ki küldte vissza a múltba, mivel törölték a memóriája erre vonatkozó részét.
Így aztán az eredetileg Sarah megölésére visszaküldött T-800-as helyett, akit idősebb „kollégája\" néhány perc alatt lezúz, egy rendőrruhás T-1000-sel kell megküzdeniük (hol is láttunk már ilyent?), hogy aztán 2017-be előre ugorva megakadályozzák, hogy a Skynet – egy Genisys nevű, minden civil és katonai platformra letölthető, a digitális eszközök integrálására képes programnak álcázva – átvegye a hatalmat. Ez persze nem megy könynyen, mivel a Skynet egy olyan ellenfelet vet be ellenük, akire a legkevésbé sem számítottak.
Mindez még érdekes is lehetne, ha nem lenne tele az eddigieknél is vadabb időparadoxonokkal, deus ex machina megoldásokkal – mint az alternatív múltból származó emlékek –, és ha nem lőtték volna le a film legmeglepőbb és legdurvább fordulatát azzal, hogy a trailerbe is beletették. Így aztán a Terminátor 5 még attól is elesik, hogy a néző a film közben kapjon egy igazi, váratlan élményt – hogy a Skynet nanorobotokkal megfertőzve John Connort, átállította őt a maga oldalára –, így aztán ez az epizód is belesimul az amúgy sem magas nívóba.
A legborzasztóbb viszont az, hogy megpróbáltak poénokat is belevinni a filmbe – ezek pedig gyakorlatilag kizárólag a Svarci játszotta robothoz kapcsolódnak, aki féltő, szerető és szigorú apaként védi Sarah-t. Ennek nyomán el lehet képzelni, milyen az a Terminátor, amelyben a legendás halálosztó inkább az Apádra ütök-sorozat apósfiguráját idézi.
Mindez – a hepiendre törekvéssel együtt – az eddigi legsúlytalanabb Terminátor-epizóddá teszi a filmet. Hiába zsúfoltak bele mindent, ami az előző részekben jó és emlékezetes volt – még egy I\'ll be back is belefért –, a Terminátor: Genisys csak arra jó, hogy 2015-ből visszaküldött csapásként szétzúzza a Terminátor nimbuszát.
Terminátor: Genisys (Terminator: Genisys – amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2015). Rendezte: Alan Taylor. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Jason Clarke, Jai Courtney, Emilia Clarke, J. K. Simmons. Írta: Laeta Kalogridis, Patrick Lussier. Kép: Kramer Morgenthau. Zene: Christophe Beck.
Értékelés az 1–10-es skálán: 6
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!