2012. december 26., 20:312012. december 26., 20:31
A történet egy habókos anyáról, Thelmáról és életunt lányáról, Jessie-ről szól. „Amióta Jessie-t elhagyta a férje, mama és leánya újra együtt élnek. Egymás mellett tengődnek, egymás mellé beszélnek, süket füleik nem hallják a másikat. Egy este Jessie váratlan bejelentéssel fogadja hazaérkező anyját: öngyilkos lesz, ha törik, ha szakad. Ebből az alaphelyzetből kiindulva apránként tárul elénk a két nő jelene, múltja, világnézete és két ellentétes személyiség éles rajza” – áll a temesvári intézmény ajánlójában.
A zentai kamaraszínház László Sándor által rendezett előadásában a Mamát Banka Lívia, Jessie Catest Szilágyi Ágota, az Újvidéki Színház színésznői alakítják, a dramaturg Gyarmati Kata, a díszleteket és a jelmezt pedig Csík György készítette. Szilágyi Ágotát egyébként jól ismerheti a temesvári publikum, hiszen nemrég még a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának tagjaként olyan produkciókban lépett fel, mint az UNITER-díjas Rosencrantz és Guildenstern halott, Csehov Cseresznyéskertje vagy az Odüsszeusz hazatérése. Az érdeklődők az ünnepek miatt ma 16–19 óra között válthatnak jegyeket, de on-line is megvásárolhatják a belépőket.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.