Hirdetés

Téli koncertek festményekkel

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Szatmár Megyei Múzeum és a Dinu Lipatti Filharmónia januárban együtt szórakoztatja a művészetek kedvelőit. A koncertek mellett festészeti tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők, mert a két intézmény egymás szomszédságában kínál látni-, illetve hallgatnivalót. A kiállítást a múzeum és a megyei tanács a 2009-es Pop Aurel-emlékév keretében szervezi.

Végh Balázs

2009. január 13., 23:102009. január 13., 23:10

A kezdeményezés a tél tematikája köré épül. „Úgy gondoltuk, a művészetek rajongóinak nyújtunk valami többletélményt. A főtér környéke igazi muzeális-művészeti központ. Itt van ugyanis a nemrég felújított tűzoltótorony, a filharmónia épülete és az Erdős-emlékház is. A Ruha István nevét viselő sétány több szórakozási lehetőséget nyújthat így a közönségnek” – fogalmazott Felicia Grigorescu, a múzeum művészeti osztályának vezetője. A szakember szerint ezzel a kezdeményezéssel azoknak szeretnének kedvezni, akik egy kicsivel hamarabb érkeznek a szimfonikus koncertekre vagy a filharmónia egyéb rendezvényeire, így nem kell hiába ácsorogniuk az előcsarnokban. „Akik cigarettaszünetet tartanak, vagy előbb jönnek, netán később távoznak, ne töltsék hiába az időt. A koncertteremmel szembeni Erdős-emlékház alsó két termében téli koncepciójú kiállítást rendeztünk be. A tárlat a Téli koncert címet kapta, mert a napi program mellett, a filharmónia koncertjei előtt, azaz délután 6-tól, az előadások szüneteiben és utánuk is megtekinthető a tárlat – részletezte a Krónika kérdésére az osztályvezető. – Az alapgondolat az volt, hogy az idő ne teljen hiába a várakozók számára. Összekötöttük a két műfaj kínálatát. Hangulatos, élménydús kikapcsolódást nyújt például megtekinteni a festményeket a zenei rendezvények szünetében.”

Nagyrészt festmények, rajzok kaptak helyet a kétszobányi kiállítóteremben, de látható itt performansz és szobor is. A hangulat a tematikából adódóan téli. Mindenütt a fehér és a világos színek dominálnak. Az ablak mellett egy kollázs kapott helyet, amely egy székről a plafon felé törő pergamentekercs. A kompozíció érdekessége, hogy lezáratlanságával minden irányba a végtelen felé tart. Az összkép része egy fehérre festett támlásszék is, amely nyomokban festmény és kéziratdarabokat tartalmaz. Ez a kiállítási darab Minerva Radu Mărginean szatmári művész munkája.

„Minden kiállított tárgy a múzeum tulajdona. A munkák nagy részét kortárs szatmári művészek készítették, de van olyan is, ami az ország más részéből vagy külföldről került hozzánk.” Németországból Dorotheia Fleiss, Magyarországról Mayer Berta, Szatmárról pedig Lola Scripor, Szatmári Ágnes, Silvia Gloria Opriţa és Petkes József munkáit láthatja a közönség. A tárlat január végéig tekinthető meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés