
Fotó: Mythberg Films
Későbbre halasztották Kocsis Ágnes új, számos erdélyi magyar színésszel forgatott, Éden című filmjének október 15-re tervezett magyarországi bemutatóját az egyre terjedő koronavírus-járvány miatt – közölte szerkesztőségünkkel szombaton a produkciós iroda.
2020. október 10., 12:542020. október 10., 12:54
2020. október 10., 13:042020. október 10., 13:04
Közölték, bár nagyon várták már, hogy végre bemutathassák az új alkotást, a filmbarátok biztonságának, egészségének megóvása miatt határoztak a halasztás mellett, számukra ugyanis a közönség a legfontosabb. Tájékoztatásuk szerint a pandémia második hulláma nem teszi lehetővé a film méltó és biztonságos premierjét. Terveik szerint a jövő év első negyedében érkezik a mozikba az Éden, majd hozzátették, remélik, hogy akkor már bátran lehet moziba menni.
A Kocsis Ágnes rendező, forgatókönyvíró nevével fémjelzett Éden magyar-román-belga koprodukcióban készült. Az alkotás – amelyet augusztusban, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon láthatott a kolozsvári közönség a TIFF magyar napjának szekciója keretében – egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él. A történetet finom humor szövi át; a film dermesztő pontossággal vetítette előre a járvánnyal kapcsolatos világméretű változásokat.
Fotó: Mythberg Films
„Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, illetve hogy milyen hatással van az emberi kapcsolatainkra az, hogy tönkretesszük a természetet, az élőhelyünket, a Földet” – mondta el korábban az alkotásról az anyaországi rendező. Kocsis Ágnes filmjének női főszerepét, Évát az Arany Aréna-díjas ismert horvát színésznő, Lana Baric, a férfi főszereplőt, Andrást pedig Daan Stuyven belga rocksztár alakítja.

Friss alkotásokkal zajlanak a magyar napok a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei kiadásán, mely óvintézkedések közepette is garantálja az igazi élményt. A valóságtól elrugaszkodott témájú, sci-finek is beillő Éden története a járvány közepette már-már realitássá változott.
Az Éden című filmben szerepel még Roberti Maja, Makranczi Zalán, a nagyváradi Kardos Róbert, a székelyudvarhelyi Katona László, Török-Illyés Orsolya, Keszég László, Németh Gábor író, Kistamás László, Thuróczy Szabolcs, Adorján Bálint, Kembe Sorel, Gattyán Lili, valamint a marosvásárhelyi Bocskor-Salló Lóránt.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!