2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00
A legnagyobb név a Kossuth-díjas Bozsik Yvette táncművész, koreográfus, aki két előadás rendezőjeként lesz jelen a szemlén: a konstancai színház Fantasio társulata Dulceamar (Kabaré), a bukaresti Ion Dacian Operettszínház pedig a Bál című előadást mutatja be. A fesztiválon – a házigazda Udvarhely Néptáncműhelyen kívül – még részt vesz a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió és az Osonó Színházműhely, valamint a Háromszék Táncegyüttes.
A színházi produkciókat táncházak, koncertek kísérik. Fellép a magyarpalatkai Kodoba Florin és zenekara, a gyimesi Zerkula János, a székelyudvarhelyi Keleti Szél együttes, a sepsiszentgyörgyi Folker pedig bemutatja Kecsketánc című lemezét. Ha az időjárás engedi, a helyi néptáncegyüttes szabadtéri előadással kedveskedik a közönségnek, a Hüvelyk Matyi című mesejátékkal.
Kiss Előd Gergely
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.