
Fotó: Veres Nándor
A Csíki Székely Múzeum rendhagyó tárlatvezetés-sorozatot indít a Szóra bírt csontjaink című időszakos kiállításon.
2015. február 02., 16:492015. február 02., 16:49
Február folyamán hétről hétre más szakember közreműködésével tartanak egyedi tárlatvezetést: régészt, biológust, ortopéd szakorvost, szobrászt hívnak meg tárlatvezetői szerepbe.
A sorozat keretében elsőként február 4-én, szerdán 18 órától Botár István régész és Köllő István tárlatvezető kalauzolja az embertani kiállításon a látogatókat. Emellett minden szombaton 11 órától hagyományos tárlatvezetést tartanak a kiállításon. A programon a megváltott múzeumi belépőjeggyel lehet részt venni.
A kiállítás első részében a látogató megismerkedhet az antropológia fogalmával, a magyar antropológia történetével, rálátást kap a csontok útjára a régészeti feltárásoktól egészen a kutatók asztaláig, ugyanakkor azt is megtudhatja, milyen betegségekről vallanak elődeink csontjai.
A tárlat második egysége a Székelyföldön feltárt középkori és újkori temetők embertani leletein végzett legújabb történeti és embertani vizsgálatok eredményeit ismerteti. A kiállítás utolsó egységében pedig a plasztikus arcrekonstrukció alkalmazásával a különböző történeti korokban élt emberek arcai elevenednek meg.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!