Hirdetés

Tárlattal jubilált a MAGMA kiállítótér

•  Fotó: Kristó G Hunor

Fotó: Kristó G Hunor

Ötödik születésnapját ünnepli a 2010 áprilisa óta működő sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, ebből az alkalomból nyitották meg kedd este a Give Me Five! című csoportos tárlatot, amelyen 85 kiállító vesz részt munkájával.

Krónika

2015. április 29., 19:522015. április 29., 19:52

A Szent György Napok keretében szervezett rendezvényen Kispál Attila, a MAGMA vezetője elmondta, az elmúlt öt évben sikerült a kortárs képzőművészetnek olyan keresztmetszetét bemutatni a sepsiszentgyörgyi, illetve a más városokból ide látogató közönségnek, amelyen keresztül átfogó és egy reális képet kaphattak a kortárs képzőművészetéből. Azt is kiemelte, hogy a MAGMA kiállításainak nagy többsége a médiaművészetre összpontosított, a kiállítótér nyitása óta mintegy 250 művésszel és elméleti szakemberrel kerültek kapcsolatba.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, a MAGMA másfajta gondolkodásmódot, mentalitást és attitűdöt jelent,  fiatalos hangulatot és életérzést. „Ez nem mindig kedvező, nem mindig szép, nem mindig hazug, tehát szeret provokálni. Azok, akik most itt mozdulnak, alternatív gondolkodást képviselő emberek, akik valamikor klasszikusok lesznek. Ezért tartottam első perctől támogatandónak a MAGMA-t” – szögezte le Vargha Mihály.

A városnapok keretében gazdag kulturális programok várják a nagyérdeműt a napokban. Többek között egySZEMÉLYES gyorsszínházat szerveznek, amely improvizatív, interaktív élményt nyújtó játék. A színészek mindig az éppen részt vevő emberre reagálnak, tehát minden „előadás” más lesz – a rendezvényen színész és néző közösen játszik.

A program május 1–3. között zajlik, naponta 15 órától 18 óráig az Erzsébet parkban. A sátorszínház kezdeményezői és szervezői Benedek Ágnes és Derzsi Dezső, a Tamási Áron Színház művészei, a programhoz három sepsiszentgyörgyi társulat színészei csatlakoztak, rendezőként közreműködik Kovács Zsuzsa.

Csütörtökön 19 órától a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein teaház szervezésében ismét jelentkezik a Tein Teátroom, amelynek idei negyedik témája a költészet. A költészet napjára emlékező eseményen fellépnek a Tamási Áron Színház művészei.

Az elhangzó szövegek kiválasztásánál figyelembe vették a Teátroom törzsközönségét is, úgy választották a verseket, hogy azok ne csak megszólaljanak, hanem megszólítsák a hallgatóságot. A tavalyi nagy sikerű felolvasószínház idén színházkísérletté, és/vagy kísérletszínházzá alakult, az alkotók havonta egy-egy nagyobb témakör kibontására tesznek kísérletet.

Péntektől Könczey Ele­mér grafikus, karikaturista, egyetemi oktató alkotásait láthatja a közönség szintén a Teinben. A teaház arculatához igazított, válogatott karikatúrakiallítás a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával jött létre. Részletes program a Szentgyörgynapok.ro honlapon olvasható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés