2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00
Idén több mint húsz filmes vesz részt, a rövidfilmek versenyére 11 országból 85 alkotás érkezett, az előzsűrizés után 70 produkció maradt versenyben. A szervezők közlése szerint az idei muuuvi a már történelminek is nevezhető Super 8-as filmnek állít emléket.
A fesztivál, melynek felvállalt szándéka megismertetni a nézőkkel a minőségi rövidfilmek világát, így pótolva a Gyergyói-medence filmigényét – a gyergyószentmiklósi Mioriţa filmszínház bezárása óta ugyanis a több mint hatvanezer lelket számláló közösségnek nincs mozija –, parádés programmal várja résztvevőit. A fesztivál hintós felvonulással kezdődik, az ünnepi körmenetben a fesztivál történetében először megjelenik a kabalául választott, Viola névre hallgató tehén is. A Lázár-kastély kapubástyájában három helyszínen kerül sor a versenyprogramban szereplő filmek vetítésére, zsűrizésre Radu Vasile Igazság animátort, az Országos Film- és Színművészeti Egyetem tanárát, Szakáts Istvánt, az AltArt Alapítvány elnökét, Matei Branea animátort, Domokos Gábor forgatókönyvírót és Deák Dánielt, a www.daazo.com társalapítóját kérték fel a szervezők. A szakmai programokon túl a Szomszédnéni Produkciós Iroda nevetteti a résztvevőket, az exkluzív bulik hangulatát öt meghívott lemezlovas biztosítja.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.