Táncoló test és lélek: közösségi élményt nyújtani nemtől, kortól, mozgáskészségtől függetlenül

A megszokottól eltérően, már az M Studio előcsarnokában „táncoló” testek fogadtak és kísértek a lépcsőkön át egészen a diszkógömbbel megvilágított teremig, amely az éjjeli szórakozóhelyek hangulatát idézte. A mozgó testeknek külön-külön történetük volt, amelyek mellett elhaladva mintha egy lassított filmfelvétel elevenedett volna meg a térben. A mikromozdulatok – melyekbe olykor egész világok és gondolatok sűrítődtek – a szereplők elmélyült figyelmén keresztül, a legkülönfélébb testhelyzetekben kerültek kifejezésre: a térelemeket beépítve, a földön, a lépcsőn, a korláton és a tartóoszlopok mellett táncolták el táncaikat/életeiket.

A lassú, kifeszített mozgásnak és a testek megközelíthetőségének köszönhetően mi, nézők, mint valami kíváncsi tudósok, részletekbe menően tanulmányozhattuk a test lüktetését, a levegő áramlását és a mozgásban levés életszerűségét anélkül, hogy bármi kapaszkodót kaptunk volna. Hiszen jól leolvasható történet nem volt, inkább csak benyomások, amelybe ki-ki a saját olvasatát láthatta bele. A diszkógömb visszatükröződésétől lüktető teremben kezdetben egyetlen személy táncolt, majd sorra érkezett meg a többi szereplő is, hogy végül egy nagy közös bulivá olvadjanak az egyéni történettöredékek.

Ermira Goro táncos-koreográfus szerint a Meetings (Találkozások) című projekt célja közösségi élményt nyújtani mindenki számára. A nézők ennek a találkozásnak csak kis részletét élhették meg, ugyanis a „találkozások” nagy része a színfalak mögött zajlott. Az ötletgazda azt szerette volna, ha nemtől, kortól, testalkattól és mozgáskészségektől függetlenül bárki a részese lenne. Ugyanakkor célja volt, hogy minél több, különböző háttérrel rendelkező amatőrrel közösen dolgozni, akik különböző foglalkozásúak, és különböző értékeket képviselnek. Az egyhetes műhelymunkán a hivatásos táncszínészek mellett színi egyetemen tanulók, bábszínészek, pedagógusok, szabadúszó táncos, szociális munkás, projektmenedzser és újságíró is részt vett. Ennek a közösségi élménynek kapcsán beszélgettünk a projekten részvevőkkel a tapasztalataikról.

Az első pillanattól minden feszélyezettség, frusztráltság elillant

Kolcsár Linda óvónő, aki énekesként is dolgozik, nem idegen számára a színpad, így némi tapasztalattal vágott bele a műhelymunkába. Elmondása szerint azért jelentkezett, mert nagyon régóta nem történt vele semmi olyan akarva, vagy akaratlanul, ami feltöltené, ami egy kicsit róla szólna. Mivel van három gyereke, emellett még az óvodai munkája, az év vége felé érezte, hogy nagyon kezd kifogyni az energiából. Ahogy szembejött vele a hirdetés, érezte, hogy talán ez egy olyan dolog, ami róla tud szólni, és egy jó alkalom arra, hogy feltöltődjön, és csak ő maga legyen az érzéseivel.

„Nem voltak félelmeim a szerepléssel kapcsolatban, mert azt hiszem, nincsenek gátlásaim ilyen téren. Ismertem az M Studio-sokat, és csak négy résztvevő volt, akit egyáltalán nem ismertem” – nyilatkozta Linda. Persze voltak fenntartásai. Bevallása szerint ugyanis, a mozgás nagyon távol áll tőle.

„Ami kiderült számomra a felhívásból, és valóban meg is történt, hogy az érzéseinket, amelyek bennünk vannak, azokat mozgásban kifejezzük, és azt hiszem, az előadás is kicsit arról szól, hogy van egy történet benned, és azt hogy fejezed ki mozgásban. Ezt részben meg tudtam tenni, de vannak gátak, a testem nem úgy működik, megszokásból az arcomon ülnek ki az érzelmeim, és ezt próbálom meg valahogy mozgásba átvinni. Ez egy kihívás nekem” – fogalmazott az óvónő.

Nem számított azonban ennyi játékra, de ezek nagyon feltöltötték. Ami elég furcsán hangzik, hiszen a munkájából kifolyólag, és a gyerekeivel is egész nap játszik. De ez a játék róla szólt. Ezt önmagáért játszotta, és ezért sokkal jobban fel tudott szabadulni. Középiskolában sokat járt drámakörre, és színi egyetemre is készült. Onnantól kezdve, hogy nem felvételizett színire, folyamatosan keresi a kapcsolatot, ugyanis állítja, hogy lehet kapcsolódni ahhoz az érzéshez, ami arra késztette, hogy színésznő legyen.

Nem érezte azt, hogy nehézség lenne profi táncosokkal dolgozni, mert ismeri már őket. Ermira, a koreográfus pedig nagyon szimpatikus nő. Az első pillanattól azt érezte, hogy minden feszélyezettség, frusztráltság elillant. Emellett elképesztően jó pedagógus is, és jól kezeli a hangulatot, az embereket.