A Furik Rita rendezte produkciót évadnyitóként, de utoljára játssza a Háromszék Táncegyüttes
Fotó: Vargyasi Levente
A Háromszék Táncegyüttes idén is szabadtéren tartja évadnyitó előadását: pénteken 18 órától Az én mesém című produkcióval várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat Sepsiszentgyörgy főterén.
2017. szeptember 08., 12:192017. szeptember 08., 12:19
Nagy sikerű gyermekelőadásával nyitja az évadot a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. A Furik Rita rendezésében készült produkciót 2014-ben mutatták be, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen látható volt, több alkalommal turnéztak vele Magyarországon és Felvidéken, idén pedig az Egyesült Királyságban is színpadra léptek – közölte a társulat.
A táncmese a világirodalom és a magyar folklór ősmeséinek tiszta, egyszerű történeteiből, motívumaiból, valamint a varázsénekek mágikus erejéből építkezik. Az alkotófolyamatban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva segítették a rendező munkáját. Az előadás mesés zenei világának megteremtésében Orbán Ferenc és a Heveder zenekar működtek közre.
Orza Călin rendezésében szeptember folyamán készül el A csillagösvény népe című előadás színháztermi változata. Az előadást a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio koprodukciójaként mutatják be szeptember 21-én.
Az évad második bemutatóját Furik Rita rendezi, az Aranyasszony munkacímű előadást 2018 tavaszán mutatják be. A tervek szerint a produkciót jövő nyáron szabadtérre adaptálják több táncegyüttessel közreműködve, és a Szegedi Szabadtéri Játékok kiemelt programjaként játsszák.
A csapat októberben részt vesz az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 13. találkozóján, amelynek idén Nagyvárad ad otthont. A Lajtha László Alapítvánnyal együttműködve pedig november 10–12. között 29. alkalommal rendezik meg a népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!