2007. május 24., 00:002007. május 24., 00:00
A rendezvény sikerét leginkább az bizonyítja, hogy hat nap alatt végig telt házzal játszottak a meghívott együttesek. Annak ellenére, hogy naponta más-más, eltérő mozgáskultúrájú, kifejezésmódú előadásokat láthatott a közönség, rá tudott hangolódni a szokatlan mozgásvilág közvetítette érzésekre, gondolatokra. A színészek-táncosok is értékelték ezt: a konstancai Nemzeti Színház és a Fantasio Társulat közös előadása, a 20–30-as évek kabarévilágát idéző Dulceamar után a színészek tapsoltak vissza a közönségnek.
„Tartottunk tőle, hogy a »bigott« táncházasok, a táncot csak a hagyományos néptánc értelmében elfogadók elfordulnak tőlünk – végtére is csak a néptáncnak van igazán gyökere Székelyudvarhelyen, de a fesztiválon bemutatkozó előadások minősége, hitelessége őket is meggyőzte” – mondta Antal József, az Udvarhely Néptáncműhely művészeti vezetője. Antal szerint a néptáncegyüttes tagjainak is két évre volt szükségük annak a felismeréséhez, hogy az autentikus néptánc – amit az adatközlőktől megtanulva színpadra állítanak – nélkülözi azt a belső erőt, amitől az eredeti adatközlő úgy táncol, hogy azonnal »viszi« száz ember tekintetét. “Faluhelyen, ahol még eredeti funkciói szerint működik a néptánc, ott is ritka az ilyen tánctehetség. Nekünk továbbra is az a célunk hogy a néptánc fajsúlyosan jelen legyen az előadásainkban, de más mozgáskultúrát, kifejezésmódot is be akarunk mutatni a közönségnek. Bármilyen mozgásforma lelki felüdülést, megtisztulást nyújthat, ha hiteles és minőségi” – véli Antal József.
A fesztivál két napján táncházat is szervezett a néptáncműhely a magyarpalatkai Kodoba Florin és a gyimesközéploki Zerkula János, valamint a Keleti Szél Szabadcsapat közreműködésével.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.