
Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium lesz az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első bemutatója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtökön este 19 órától mutatnak be a székelyudvarhelyi művelődési ház nagytermében.
2016. február 25., 12:282016. február 25., 12:28
Orza Călin koreográfus-rendező a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, majdnem lehetetlen feladatot vállaltak, amikor elkezdtek egy hegymászó és egy nyelvtudós életéből táncjátékot „gyúrni”.
A koreográfus Mihályi Gáborral, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével közösen Kőrösi Csoma Sándor „kacskaringós” életútját igyekezett az általa bejárt vidékek folklórján keresztül színpadra vinni. Mint mondta, Erőss Zsolt életútja kétszáz év különbséggel közös végpontban érintkezik Kőrösi Csoma Sándoréval, hiszen előbbi a Himalája egyik csúcsán halt meg, utóbbi pedig a Himalája lábánál van eltemetve. „A hegy, valamint szülőföldjük, a Székelyföld köti össze kettejüket. Egyébként sok közös nem volt életútjukban, csupán az, hogy önmegvalósító életet éltek, hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy megéljék álmaikat” – mondta Orza Călin.
Magát Kőrösi Csoma Sándort és Erőss Zsoltot nem jelenítik meg a műsorban, csak a hozzájuk fűződő érzéséket és eseményeket. „Nem dokumentarista előadás lesz ez, hanem balladai és szürreális képekből összeállt érzelmi folyamat, ami a tánc és a zene nyelvén szólítja meg a nézőt” – tisztázta Orza Călin. A magyar táncelemekkel párhuzamban a tibeti szarvastánc is megjelenik az előadásban, valamint magyarra fordított tibeti dalszövegek is.
A táncosok egyébként egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló mesét is elmondanak, emellett Orza Călin egy Erőss Zsolt-interjúkból, a hegymászó utolsó rádióbeszélgetéseiből összeállított prózai jelenetet is belefoglalt az előadásba. A koreográfus elárulta, a halál motívuma többször is megjelenik, ennek ellenére mégsem negatív a végszó.
„Régi-új ismerősöm a társulat. Örvendek, hogy a közelmúlt mélypontja után sikerült talpra állítani az együttest. Fontos, hogy egy táncműhely nyitott legyen mindarra, amit pozitívumként tud belefoglalni” – mondta a koreográfus. Orendi István, az intézmény vezetője hozzátette, hogy gyakran kényszeres a nyitottság. „Ha nem egy ötpáros táncegyüttes lennénk, akkor valószínűleg nem volnánk ennyire ráutalva” – magyarázta. Az új produkcióhoz is sok bedolgozót kellett fogadniuk, amit saját költségvetésből nem tudtak volna megoldani, ám pályázati forrásokból mégis sikerült.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!