Hirdetés

TAMper2: párbaj, párbeszéd

Kitűnő előadásokat láthat négy napon át a magyar és román nyelvű közönség, a TAMper2-t szervező sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház kezdeményezésére. A rendezői párbaj – amelynek főszereplői Radu Afrim és Schilling Árpád – jövőjéről és céljairól kerekasztal-beszélgetést szerveztek az árkosi művelődési központban.

2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00

A Marian Popescu vezette beszélgetésen elhangzott, a TAMper2 színházi projekt amellett, hogy igényes színházi produkciókat kínál az érdeklődőknek, előítéleteket is kíván oldani a magyar többségű városban: a magyar és a román rendező „párbaja” és az előadásaik nyomán létrejövő „dialógus” célja, hogy a közösségben kíváncsiságot ébresszen egymás kultúrája iránt. A TAMper2 annak a fesztiválnak a hagyományát folytatja, amelyet nemzetközi részvétellel tíz alkalommal szervezett meg a szentgyörgyi román társulat. A színházat május óta igazgató Florin Vidamski szerint a továbbiakban évente hívnának meg különböző szemléletet, kultúrát képviselő rendezőket. A keret egyfajta párbaj, amelynek valódi „győztese” a közönség. A budapesti Krétakör Színház alapítója, Schilling Árpád rendező két előadását hozta el: a Csehov nyomán született Sirályt és a Shakespeare-, Blake-, Goethe-, Brückner-, Eminem-, Ginsberg- és József Attila-szövegek alapján készült hamlet.ws című produkciót. Radu Afrim A gyurma című Szigarjev-drámával, valamint a Thuróczy Katalin-mű nyomán született joi.megaJoy-jal mutatkozik be. Vidamski kijelentette, jövőre a debreceni Csokonai Színházat igazgató Vidnyánszky Attilát és a több romániai színházban rendező Victor Ioan Frunzát hívják meg. Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója együttműködést ajánlott: jövőben nagyszabású fesztivállal ünneplik a színház alapításának 60. évfordulóját, a szemlével rálátást nyújtva a kelet-közép-európai színházművészetre. Úgy vélte, a két színház együtt életképesebb fesztivált szervezhetne.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés