
Fotó: Gecse Noémi
Két bemutatót is tart májusban a Csíki Játékszín, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című komédiáját Porogi Dorka rendezi, Yasmina Reza Az öldöklés istene című színművét pedig Barabás Árpád állítja színpadra.
2017. május 06., 16:352017. május 06., 16:35
A Csíki Játékszín két bemutatóra várja a közönséget a hónap folyamán – számoltak be az alkotók. A készülő előadások egyikét, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című komédiáját Porogi Dorka rendezi, Yasmina Reza Az öldöklés istene című színművét pedig Barabás Árpád állítja színpadra.
A Csíki Játékszín elmúlt évadjainak repertoárján több ízben is szerepelt orosz drámaírók műve: Bulgakov, Gorkij, Csehov, Gogol darabjai után most egy Osztrovszkij-szöveg elevenedik meg a színpadon, amely többek között
– fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Az Erdő című komédia premierje május 12-én lesz, az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját Porogi Dorka rendezi. A fiatal rendező nem először dolgozik a csíki társulattal, korábban Molière Tudós nők és Bulgakov Képmutatók cselszövése című darabjából készült előadásokat vitte itt színre. Mint mondta, ugyan a darab vígjáték, de vannak sötétebb bugyrai is, a látszatok, képmutatások és a játékok viszonyáról szól. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Kupás Anna, dramaturgja Budaházi Attila, zeneszerző Trabalka Cecília. Az alkotók Morcsányi Géza fordításában játsszák a darabot.
Négyszereplős kamaradarabot rendez Barabás Árpád, akit elsősorban színészként ismerhet a csíki közönség, de már rendezett előadásokat. Az öldöklés istene című darab többek között arról is szól, hogy
– foglalta össze röviden a színházigazgató.
Az öldöklés istene című előadás bemutatóját május 20-ára tűzték ki, a Hunyadi László kamarateremben lesz megtekinthető. A rendező hangsúlyozta, nem szeretne semmit megmagyarázni, a színháznak az a dolga, hogy kérdéseket vessen fel, járja körül, nem pedig az, hogy megválaszolja ezeket.
„A darab arról szól, hogy van két sznob család, ahol az egyik gyerek szájba veri a másik család gyerekét, és a szülők leülnek, hogy beszéljék ezt meg. Csakhogy nem ez a lényeg,
– mondta Barabás Árpád. Hozzátette, talán azért is, mivel elsősorban ő maga színész, amikor rendez, akkor a legeslegfontosabb számára a színész, minden más mellékes.
„Ez arra jó, hogy újrafogalmazzam magam színészként és rendezőként is, és küzdjek az ellen, hogy belesüppedjek valami kényelmes rutinba. Fontos, hogy ne feleljek meg vélt vagy valós elvárásnak, tudjam valamilyen szinten frissen tartani magam színészként és rendezőként is” – fogalmazott Barabás Árpád. Az előadás díszlettervezője Szűcs-Olcsváry Gellért, jelmeztervezője Török Réka, a rendező munkatársa Deák Katalin, a darab fordítója Bognár Róbert.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!