2007. november 23., 00:002007. november 23., 00:00
Az idei első fesztivál meghívottai a nagyváradi, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a kaposvári színművészeti főiskolák együttesei, a fiatal színészek között a vasárnapi gálán pedig a legjobb női, illetve férfifőszerepért egy-egy 250 eurós díjat osztanak ki. A vetélkedő nyitányaként péntek délután a Nagyváradi Egyetem színművészet szakos diákjai Csehov-feldolgozást mutatnak be Hipnózis-szeánsz címmel. Ugyancsak pénteken, 19 órától a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem magyar hallgatói mutatkoznak be, a Moliére nyomán készült Szívek és szarvak című darabbal. Szombaton 15 órától a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem román tagozatának diákjai egy Goldoni-vígjátékkal lépnek fel, a kolozsvári BBTE Színháztudomány és Televízió Karának román tagozatos hallgatói pedig Ionesco-művet adnak elő. 19.30-tól a Kaposvári Művészeti Egyetem hallgatói a Peter Weiss és Richard Peaslee nyomán született Marat/Taram című produkcióval szerepelnek. Az előadásokat a nagykárolyi színházban tartják.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.