Hirdetés

Színház lesz a csűrből

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Jótékonysági bált rendeznek a mikházi művelődési központ felépítéséért. Nemcsak a művelődést szolgálja majd, de a vidék gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulhat a nyárádmenti Mikháza Csűrszínházának újjáépítése. Az a Csűrszínházi Napoknak évente helyet adó, önkormányzati tulajdonban levő gazdasági épület helyén művelődési központot létesítenek, a marosvásárhelyi Rotary Téka Klub kezdeményezésére.

2006. december 05., 00:002006. december 05., 00:00

A központban a vásárhelyi színház, a filharmónia, a bábszínház, a Maros Művészegyüttes és a Színművészeti Egyetem előadásai egyaránt helyet kapnának. A terveket Koszta Árpád műépítész, a Rotary Téka Klub tagja készítette el, makettjét bemutatták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vezetőségének, valamint a megyei tanács elnökének is. Lokodi Edit tanácselnök támogatásáról biztosította a terv készítőit. Úgy vélekedett, a kulturális programok a turizmus és a vendéglátás fellendüléséhez is hozzájárulnak.
Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester a Krónikának elmondta, a terv megvalósítását szolgálja az a jótékonysági bál, amelyet december 8-án rendeznek meg a Nemzeti Színházban. Az építkezés költségeit 50–60 ezer euróra becsülik, és a vásárhelyi vállalkozókon kívül Kecskemét város önkormányzata is jelentős összeggel – 1 millió forinttal – járul hozzá; a kezdeményezők kihasználnák továbbá a pályázati lehetőségeket is.
Szélyes Ferenc színművész, a mikházi Csűrszínházi Napok ötletgazdája elmondta, az új építmény nemcsak a megyei művelődési intézmények rendezvényeinek adna otthont, hanem más régiókból, a határon túlról is meghívnának előadókat Mikházára. Szerinte a Csűrszínház ideális helyszín lesz fesztiválok rendezésére, így például lehetőség nyílna annak a hiánypótló találkozónak a megszervezésére, amelyen a Kárpát-medencei színművészeti egyetemek és főiskolák hallgatói cserélhetnék ki tapasztalataikat.
A tervek szerint a főépületet, vagyis a színpadnak helyet adó csűrt a jövő nyárig építik fel, a nézőtér csak azt követően készül majd el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés