Hirdetés

Színház kinn és benn

Kétezer művész érkezik a nagyszebeni fesztiválra. A hazai színházművészet az évad jelentős előadásaival mutatkozik be a ma kezdődő XIV. Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztiválon. A külföldi társulatok főként látvány-, mozgás-, tánc- és utcaszínházi produkciókkal érkeznek, a kommunikációs nehézségeket sikerrel megkerülő előadások között cirkuszi és balettelőadás is lesz.

2007. május 24., 00:002007. május 24., 00:00

A tizenegy napos szemlén 68 ország több mint 2000 művésze lép fel, az előadások sorát pedig számos rendezvény kíséri: a közép-kelet-európai színházigazgatók találkozója, felolvasószínházak és műhelyek, koncertek és kiállítások. A korábbi évekhez hasonlóan a város minden előadótermében, de még az iskolákban és sportcsarnokokban is előadások zajlanak, és persze szabadtéren – a főbb tereken, utcákon, a környékbeli erődítményekben.

A világhírű román rendező, Andrei ªerban tizenöt év után tért haza tavaly, és nyáron két előadást is színpadra állított: mindkettő szerepel a szebeni fesztivál első napjainak programjában. Csehov Sirályát a nagyszebeni Radu Stanca Színházban vitte színre, Sarah Kane Megtisztulva című drámáját pedig a Kolozsvári Nemzeti Színházban. A Sirályban Maia Morgenstern (Arkagyina) mellett fia, Tudor Aaron Istodor (Trepljov, Arkagyina fia) is játszik, Nyinát pedig Andreea Bibiri, Szorint Marian Râlea alakítja. Az idei és tavalyi UNITER-díjas Radu Afrim a Max Blecher nyomán a Konstancai Nemzeti Színházban rendezett Hegedt szívekkel szerepel a szemlén. Az erdélyi magyar társulatok közül a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház lesz jelen a fesztiválon – Visky András Hosszú péntek című művét Tompa Gábor, John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című drámáját Bocsárdi László rendezte.

Különleges eseménynek ígérkeznek az ukrán Andriy Zholdak rendezései, a házigazda társulat előadásában: a Shakespeare-dráma alapján készült Othello?!, valamint a Jerofejev-átirat, az Élet egy idiótával. Mihai Mãniuþiu nemrég befejezett Zsidó trilógiáját – a Prédikátort, A Jób-kísérletet és a Primo-Levi-verziót – szintén a Radu Stanca Színház művészei mutatják be.

Az utcaszínházi, színház és installáció találkozását ígérő külföldi előadások sorát a japán Leni-Basso Finks című, harcművészeti bemutatót idéző táncelőadása nyitja. A német Aktion Theater Pan.Optikum Il Corsójában a színészek mellett akrobaták és zenészek is közreműködnek, a francia Cie Carabosse pedig pirotechnikai elemekkel díszíti produkcióját. Az izraeli Sheketak Rhythm is Motion című előadása tánc, ének, videó és színház ötvözetéből születik, a francia Malabar társulat pedig holdjáró hajóval érkezik meg a Nagypiac térre. Visszatér továbbá Popescu villamosa, a szebeni társulat már több éve – a fesztivál minden napján – közlekedő villamoson adja elő Cristian Popescu drámáját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés