Színház a színházban

A szakmabeliek is elismerően nyilatkoztak. Ascher Tamás rendező szerint – aki délelőttönként szedi ízekre az előadásokat, illetve jobbító szándékú tanácsokkal szolgál – „közös szív hatja át” az előadást, a társulat új életre kelti a darabot, amelyet a nézők valószínűleg ismernek már. Az alakítások közül elsősorban Fülöp Zoltán narrátor-főszereplő tejesemberét emelte ki, aki filozofikus derűjével a mindenkori előadások egyik leghitelesebb Tevjéje. Az előadás gyenge pontja valamennyi elemző szerint a félplayback használata, ami természetesen nemcsak a zenei hangzás rovására megy, hiszen így az előadás ritmusa is az előre fölvett anyagokhoz alkalmazkodik.

A fesztiválon megosztotta a közvéleményt a Pinczés István által színpadra vitt, Zalán Tibor Katonák, katonák címü drámája a székelyudvarhelyiek előadásában. A produkció elemzései során szinte mindig ugyanaz a kérdés kerül a középpontba itt is, akárcsak a gyergyószentmiklósi kollokviumon: mennyire lehet, szabad, provokálni a nézőt, hol az a határ, amelyen túl a néző bevonása a játékba, a cselekménybe éppen a várttal ellenkező hatást eredményez. Pár hónap alatt a székelyudvarhelyi előadás egyre „távolságtartóbb” lett, hiszen az első néhány alkalommal a békés falu életét feldúló katonák a szó szoros értelmében fizikailag is terelgették a nézőket. Most csak kemény vezényszavakkal ültették le a közönséget a második felvonás előtt, azonban így is akadt, aki ellenállt. Valóban furcsán hat az erőszakos hang, hiszen máskülönben nem vesznek tudomást a színészek a közönségről: az első felvonásban asztalt terítenek az első sorban ülőknek, kínálni azonban már senki nem kínálja őket, legfönnebb a papot játszó Szabó Jenő elegyedik néha szóba a mellette ülőkkel. A továbbiakban tisztázni fogják a közönséggel való kapcsolatot – hangzott a rendező ígérete Kisvárdán.

A fesztiválközönség mindig más, a Hegedűs a háztetőn nézői főként a helybeliekből kerültek ki, azonban a stúdió-előadásokra leginkább csak a szakmabeliek férnek be – ez rányomja bélyegét az előadásokra –, sok a nyelvbotlás, és a nézőtéren nem mindig akkor harsan fel a nevetés, mikor arra megérett a pillanat. Példa rá a Szabadkai Népszínház Moliere - Képmutatók cselszövése című előadásának egy jelenete: a Telihay Péter rendezte Bulgakov-drámában XIV. Lajos (G. Erdélyi Hermina) a Moliere-t eláruló Moirron-t (Pálfi Ervin) rossz színésznek nevezi, és a mondatot kitörő hahotával fogadja a közönség, sőt egy darabig halkan kommentálja is. A dráma a színházban játszódik, a közönség pedig előbb a valóságos és az előadásbeli színpadon ülve nézi, a második felvonásban viszont változik a tér, a közönség a nézőtéren foglal helyet.

Ha másként is „élnek” az előadások a fesztiválkörnyezetben, a találkozásokért és az idén sokak szerint eredményesebb szakmai beszélgetésekért érdemes a társulatoknak ellátogatni Kisvárdára. A színházak közül azonban kevesen maradnak hosszabb időre, csupán néhány fős küldöttség képviseli a társulatokat a fesztivál végéig.

Rostás-Péter Emese, Kisvárda