
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában és az m1 aktuális csatornán, hétfőn.
2025. április 28., 14:432025. április 28., 14:43
Novák Irén kiemelte: a Határtalan Program – amely révén a külhoni magyar régiókban szerveznek kulturális eseményeket az óvodás, az általános és középiskolás, valamint a felnőtt és családi korosztály számára – hozzá tud járulni ahhoz, hogy fiatalok kapjanak egy olyan értékítéletet, mely segítségével meg tudják élni keresztény kultúrájukat és magyarságukat.
A helyettes államtitkár fontosnak nevezte azt, hogy a magyar közösségek függetlenül attól, hogy hol élnek a világban, erősek, öntudatosak, önazonosak és tevékenyek legyenek, tudjanak tenni a környezetükért, a saját településükért és más emberekért.
Mint mondta, a Déryné Program már „belakta” Magyarországot, hiszen annak révén az óvodásoktól egészen a családokig, a felnőttekig és az idősekig mindenkinek szolgáltatnak programot.
– fogalmazott Novák Irén. „Mi egy olyan ország vagyunk, amelyet ugyan szétszabdaltak, de a nemzet lelke egységben maradt” – tette hozzá.
Az elmúlt években több olyan, a Kárpát-medencére kiterjesztett program is indult már, mint például a néptáncra és népzenére fókuszáló Csoóri Sándor Program, a Határtalan Program részeként pedig a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé határon túli területeken – jegyezte meg a helyettes államtitkár.
Novák Irén tájékoztatása szerint
„Azokat az embereket és szervezeteket keressük, akik Kárpát-medencei szinten meg tudják valósítani ezeket a programokat, ezt követően pedig a Rákóczi Szövetség együttműködésével már a helyszíneket és a bevonandó egyéb szervezeteket – iskolákat, óvodákat, civil szervezeteket, magyar közösségeket – fogjuk megkeresni” – magyarázta a helyettes államtitkár.
Elmondta: a tervek szerint a tavasz végén elinduló Határtalan programra a www.deryneprogram.hu weboldalon keresztül lehet jelentkezni,
A pályázóknak a jelentkezés során egy rövid videót kell feltölteniük az előadásukról azért, hogy a bírálók még szélesebb képet kapjanak a produkciókról, a pályázatok elbírálás során pedig előnyt élveznek azok a magyar műveket és népmeséket feldolgozó interaktív előadások, amelyeknek részét képezi egy kis tánc és zene is - tette hozzá a helyettes államtitkár.
„Nagyon kreatív módszerek állnak rendelkezésre, hogy az előadóművészeink, a drámapedagógusaink, és az óvodapedagógusaink meg tudják mozgatni a gyerekeket, ezáltal még élményszerűbbé téve ezeket a foglalkozásokat” – fogalmazott Novák Irén.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!