Szilágycsehben találkoztak a hétvégén a diákszínjátszó csoportok

Mindenkit magával sodort a játék


Zsongott a környék a lelkes fiataloktól, akikkel vezetõik együtt izgultak a fellépések elõtt. „Tanárként azt gondolom, hogy az órákon kívüli tevékenység is legalább annyira fontos a diákok számára, mint a tulajdonképpeni lecke. Ezért szervezzük ezt a fesztivált is” – mesélte a diákok által folyamatosan körülrajongott Bodea.
Szép magyar beszéd, mozgáskultúra, kreatív színpadi megoldások – sorjáztak a benevezés feltételei a jelentkezési lapon –, ennek igyekezett mindenki megfelelni. A színpadra lépés pillanatában viszont egyértelmûen a játék öröme sodort magával mindenkit: játszókat és lelkesen tapsoló közönséget egyaránt. Mert ugyan ki kérné számon egy ilyen rendezvényen fellépõ diákcsoporttól, hogy Kosztolányi híres Pacsirtája miért készít weboldalakat, vagy Demjén Ferenc Szerelemvonatán utazik-e a vidéki nyaralásra? Ugyanakkor fölösleges kérdés lett volna az is, hogy a szilágycsehi színpadon megelevenedõ Hófehérke miért fiú, illetve hogy a törpék miért élnek egy elmegyógyintézetben... Egyszerûen így látják a világot ezek a tinédzserek, akik a maguk szemüvegén keresztül nézve a történeteket otthonosan mozogtak a színpadon.
Energiájuk magával sodorta a közönséget is, és az is elõfordult, hogy közös táncba torkollott egy produkció. Ez a diákszínjátszás. Amikor a magányos emberek csoporttá forrnak össze, erejükkel nemcsak önmaguknak és társaiknak segítenek. „Õszinték, jókedvûek, olyan kérdéseket tesznek fel a próbák során, amelyek engem is tisztánlátásra sarkallnak. Az egyik titok az, hogy belõlük kell építkezni” – vélekedett Aszalos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház mûvésze, aki ezúttal a Bartók Béla Gimnázium diákönkormányzati színjátszó körének vezetõjeként volt jelen a rendezvényen. „Az amatõr szó az utóbbi idõben egyfajta pejoratív értelmet kapott, pedig szerintem az a legszebb benne, hogy ezek a gyerekek lelkesedésbõl teszik a dolgukat” – mondta a színmûvész, aki csoportjával közösen választotta ki a színpadra állított darabot, együtt dolgoztak ki minden részletet. A közösen végzett improvizációs gyakorlatok sora beépült a produkcióba. A diákszínjátszók közül néhányan színészi pályára készülnek, ám többségük számára egy jó játék a „színházasdi”. „Õk szeretnek játszani. A színjátszó csoportban való munka pedig sokat segít nekik az önkifejezésben, magabiztosabbak lesznek. Ennek hatása a szóbeli vizsgákon is látszik” – mesélte egyik szünetben Ozsváth Ilona, a szilágykrasznai Tinikomédiások nevû csoport vezetõje, aki román szakos tanárként vállalta a heti többletmunkával járó csoportvezetést.
A beszélgetés közben körülöttünk ricsajozó diáksereg pedig ezen a két napon valószínûleg nem gondolt sem az érettségire, sem a hétfõi leckére: találkoztak, ismerkedtek, szerepeltek, és jól érezték magukat.

-------------