Hirdetés

Őszi harmóniák

Már próbálnak a szatmári művészek az idei Szatmári zenei napok nemzetközi komolyzenei koncertsorozatra, a rendezvényt tizenharmadik alkalommal szervezik meg. Szeptember 26. és október 23. között több száz zenebarátra számítanak a szervezők, az előző évekhez hasonlóan idén is várnak érdeklődőket a szomszédos magyarországi településekről. Nyíregyháza, Mátészalka és Fehérgyarmat lakosai nemcsak a szatmárnémeti filharmóniába, de a megye különböző templomaiba is szívesen eljárnak minőségi komolyzenét hallgatni.

Gazda Árpád

2008. szeptember 25., 00:002008. szeptember 25., 00:00

Fátyol Rudolf, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a Krónika kérdésére elmondta, a szatmári közönség mindig hatalmas érdeklődést mutat a rendezvény iránt. Az idei repertoárban szimfonikus, vokál-szimfonikus és operettdarabok kapnak helyet. „A szatmári és nagykárolyi koncertek mellett október 1-jén a kolozsvári Szent Mihály- templomban is fellépünk. Nagyszabású előadás lesz ez, hiszen a szimfonikus zenekar mellett még négy németországi kórus és három szólista is fellép. Vezényelni Franz Lamprecht német karmester fog, Dvorak- és Gounod-darabok lesznek műsoron” – tette hozzá az igazgató.
Vasárnap, szeptember 28-án este 8 órakor Ruha István nagykárolyi hegedűművészre emlékeznek Vivaldi L’estro Armonicójával. Koncertet ad a Consonantia Kamarazenekar Fátyol Rudolf vezetésével a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus templomban.
A fesztivál történetében másodszor rendezik meg a Ruha István nevét  viselő nemzetközi tehetségkutató versenyt. „A négynapos versenyre idén 16 muzsikus jelentkezett. Az első helyezett amellett, hogy egész évben a filharmónia meghívott vendégszólistája lesz, svájci turnérészvételt is nyer” – részletezte Fátyol Rudolf.
A helyi szponzorok és a megyei tanács támogatása mellett Szatmárnémeti önkormányzata 50 000 lej értékű adománnyal segíti a fesztiválszervezőket.
A nyitókoncertet pénteken este fél hétkor tartják a szatmári filharmónia termében. G. Enescu, P. Constantinescu és Sz. Prokofjev művei hallhatóak majd Gheorghe Costin karmester vezénylésével, hegedűn Fátyol Rudolf játszik, kíséri a Dinu Lipatti Filharmónia zenekara.

Végh Balázs

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés